Kézi vezérléssel osztja az uniós pénzeket a kormány

Vágólapra másolva!
Egy Orbán Viktor által vezetett kormánybizottság veszi a kezébe az EU-s fejlesztési források ellenőrzését. Ez a testület dönt arról, mi számít kiemelt projektnek, és a jóváhagyása kell az egymilliárd forintnál drágább projektekhez is. Egy kis jogi trükk kellett ahhoz, hogy a kormánybizottságba beférjen Lázár János is.
Vágólapra másolva!

Egy új testület, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK) veszi a kezébe az uniós fejlesztési források felügyeletét - derül ki a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent kormányrendeletből, illetve az ehhez kapcsolódó határozatból. Az NFK elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, tagjai Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Németh Lászlóné fejlesztési és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

A kormánybizottság - ezáltal a miniszterelnök - lényegében az összes, az unós fejlesztésekkel kapcsolatos fontos döntést magához vonja: ez a testület mondja meg, mi számít kiemelt projektnek, a jóváhagyása kell az úgynevezett operatív programok és akciótervek elfogadásához és módosításához, sőt, az NFK dönt minden olyan projektről, aminek támogatási igénye meghaladja az egymilliárd forintot.

Ezentúl az NFK, illetve a Miniszterelnökség jogosult arra is, hogy szakmai egyeztetéseket folytasson kutatás-fejlesztéssel és innovációval összefüggő programokról és pályázatokról. A testület fontos feladata lesz az is, hogy elfogadja a 2014 és 2020 közt érvényes EU-s költségvetési időszakra vonatkozó eljárási szabályokat. Erre tavaly év végén a kormány még egy tárcaközi bizottságot állított fel, de ennek feladatait a hétfőn megjelent rendelet az új kormánybizottságra ruházza.

Az [origo] kormányzati forrásból származó értesülése szerint a kormánybizottság felállítása körül támadt némi jogi természetű zavar: az eredeti terv az volt, hogy kormánykabinetet hoznak létre a fejlesztési ügyek intézésére, de kiderült, annak nem lenne döntési jogköre. A kormánybizottságról viszont az derült ki, hogy csak miniszterek lehetnek a tagjai, vagyis Lázár legfeljebb meghívott lehetne. Végül úgy oldották meg, hogy a határozat egy sorban rendelkezik arról, kik "az NFK tagjai és állandó meghívottjai", így elmaszatolva a különbséget a kettő között.

Már Lázár hivatalba lépése előtt kiszivárogtak információk arról, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak valamiféle feladata lesz az uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban is. Lázár erről azt mondta: a Miniszterelnökségen megjelennek a 176 választókerület fejlesztési céljai is. Egy kormányzati tisztviselő ezt úgy magyarázta: Németh Lászlóné felel a jövőben is az uniós beruházásokért, de Lázár tesz majd arra javaslatot, hogy az egyes régiókban "politikai szempontból mi az elsődleges, minek kell minél gyorsabban megvalósulnia".