Tizenhárom éves fiút rontott meg egy férfi

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki háromszor is felcsalt XVIII. kerületi otthonába egy 13 éves fiút, majd intim kapcsolatot létesített vele.
Vágólapra másolva!

Egy 13 éves fiú megrontásának gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került egy budapesti férfi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden. A közlemény szerint a férfi májusban az egyik internetes közösségi oldalon ismerkedett meg a 13 éves fiúval, akitől találkozót kért. A fiút ezután három alkalommal felcsalta XVIII. kerületi lakására, ahol intim kapcsolatot létesített vele, és az együttlétekről több pornográf felvételt készített.

A férfit a múlt pénteken a lakásán fogták el a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának nyomozói. A lakásban tartott házkutatás során nagy mennyiségű videokazettát, valamint számítógépet és adathordozókat foglaltak le a rendőrök, az azokon található adatokat szakértő fogja megvizsgálni. A rendőrség R. István 36 éves budapesti lakos ellen megrontás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. A gyanúsított ellen már korábban is folyt hasonló eljárás.

Az illetékes bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - írta a rendőrség. Az Országgyűlés május végén fogadta el a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvénymódosításokat, amelyek értelmében a jövőben szigorúbban büntetik a 18 éven aluliakkal szemben elkövetett egyes bűncselekményeket, és az elévülési idő is meghosszabbodik, így a sértett 23 éves koráig tehet feljelentést az őt kiskorúként ért sérelem miatt.