A Semmelweis klinikáin is elfogadhatnak hálapénzt

Vágólapra másolva!
Engedélyezte a Semmelweis Egyetem egészségügyi dolgozóinak a hálapénz elfogadását a kórház vezetősége. Július elsejével változott meg a munka törvénykönyve, amely szerint bűncselekmény a hálapénz elfogadása, kivéve ha a munkáltató másképp rendelkezik.
Vágólapra másolva!

A fővárosi Semmelweis Egyetem klinikáinak egészségügyi dolgozói is elfogadhatnak utólag hálapénzt. Az intézmény kedden az MTI megkeresésére azt közölte, hogy munkavállalóik harmadik személytől díjazást - jóllehet azt a Semmelweis Egyetem nem támogatja - a munkavégzésre irányuló jogviszonyban végzett tevékenységükre való tekintettel elfogadhatnak. A munka törvénykönyvének július elsejétől hatályos szabályai szerint a hálapénz elfogadása bűncselekménynek számít, kivéve akkor, ha a munkáltató máshogy rendelkezik.

Rácz Jenő, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke múlt csütörtökön elsőként adott ki utasítást, hogy az intézményükben dolgozók utólag elfogadhatnak hálapénzt. Azóta már számos intézményben - néhol bizonyos feltételekkel - engedélyezték a hálapénz utólagos elfogadását, például a veszprémi, a váci, a dunaújvárosi, a tatabányai, a győri, a kaposvári, a kecskeméti, a békéscsabai, a gyulai, a hódmezővásárhelyi és a fővárosi Uzsoki kórházban, valamint a nyíregyházi Egészségügyi Holding Zrt. tagkórházaiban. Azt viszont valamennyi kórházigazgató leszögezte: a paraszolvencia előre kikövetelése bűncselekmény.

Varga Ferenc, a siófoki kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség alelnöke korábban azt közölte: nem elfogadható, hogy a kórházigazgatók és kórházi vezetők "nyakába varrják" a döntést. Úgy véli, állami állásfoglalásra volna szükség. Ezért fordult a kórházszövetség a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség és Szervezetfejlesztési Intézethez, amely erre a hétre ígért tájékoztatást.