Oszkó: Bajnainak döntenie kellene a visszatéréséről

Vágólapra másolva!
Nem halogathatja már sokáig a visszatéréséről szóló döntést Bajnai Gordon - mondta Oszkó Péter. A Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere ezt többször el is mondta neki, és arról is beszélt, nem tartja problémának, hogy a Fidesz bebetonozza az egykulcsos adót.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon nagyon sokáig már nem halogathatja a döntést arról, hogy visszatér-e a politikai életbe, vagy sem - jelentette ki Oszkó Péter a Népszabadságnak adott interjújában. Oszkó korábban pénzügyminiszterként dolgozott a Bajnai-kormányban, jelenleg pedig felügyelőbizottsági elnöke a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványnak, amelyet Bajnai Gordon alapított.

Oszkó azt mondta az interjúban, hogy egy újabb politikai szerepvállalás Bajnai számára komoly áldozatokkal járna, emiatt szerinte mindent mérlegre téve hozza meg majd a döntést az esetleges visszatéréséről. "Azt tudom, hogy nagyon sokáig ezt a stratégiai döntést nem lehet halogatni. Ezt el is szoktam neki mondani" - tette hozzá Oszkó.

Oszkó szerint Bajnai és ő is azt képviseli, hogy akkor kell csak kormányzati pozíciót vállalni, ha utána kormányozni is lehet. Az egykulcsos személyi jövedelemadóról azt mondta, hogy a bebetonozottsága a Fidesz megvalósítási képességeinek szellemi korlátait mutatja.

"Hiába tették ugyanis sarkalatos törvénybe az egykulcsos adót, az Alkotmánybíróságtól elvonták azt a jogkört, hogy bármilyen, adózással kapcsolatos parlamenti döntést felülbírálhasson. Vagyis, feleslegesnek tűnik minden alkotmányos adószabály, ugyanis nem kikényszeríthető az adott kormánytöbbséggel szemben. Akár többkulcsos adót is csinálhat a következő kormány, ezzel megszegve az Alaptörvényt, mert az Alkotmánybíróságnak nem lesz joga hozzá, hogy megsemmisítse azt" - jelentette ki.

Az [origo] januárban arról írt, hogy Bajnai Gordon új párt létrehozásán gondolkodik, de ezt később cáfolta Bajnai. "A Haza és Haladás alapítvány nem árnyékkormány, egy bármikor felálló jó kormánynak szeretnénk terveket felkínálni, ezen dolgozunk, árnyékkormányt hatalmi ambícióval alakítanak, nekünk nem ez a célunk" - jelentette ki egy későbbi konferencián, de azóta sem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy tervezi-e visszatérését a politikába.