Orbán elleni puccsról beszélt Kövér

Vágólapra másolva!
Kövér László interjút adott a hétfői Magyar Hírlapnak, amelyben kifejtette, hogy év elején puccsot akartak elkövetni külső erők Orbán Viktor ellen. A házelnök szerint fárasztóak a nagyhatalmak vezetőitől érkező kioktatások.
Vágólapra másolva!

Kövér László házelnök a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban azt mondta, hogy külső erők puccsal el akarták távolítani a helyéről Orbán Viktor miniszterelnököt, de hozzátette, hogy szerinte erre nem volt reális esély, a januári Békemenet ugyanis csattanós választ adott a próbálkozásra.

Az Országgyűlés és a Fidesz választmányi elnöke fárasztónak nevezte a nagyhatalmak különböző személyiségeitől érkező folyamatos kioktatást; véleménye szerint folyamatos hecckampányt folytatnak a kormány és személye ellen is. Azt mondta: voltak próbálkozások a miniszterelnök elmozdítására, az amerikai külügyminiszter tanácsadója több interjújában is kifejtette, ha nem megy demokratikus úton, más módon kell eltávolítani Orbán Viktort. A Békemenet azonban csattanós választ adott erre - jelentette ki, hozzátéve: ha ez a menet a rendszerváltozás hajnalán vonul végig, sok minden egészen máshogy alakul.

Komolytalanok az RMDSZ próbálkozásai

Kövér László komolytalan ötletnek nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyes vezetőinek azon kezdeményezését, hogy induljanak el a következő magyarországi választásokon. Ugyanakkor leszögezte: az RMDSZ az erdélyi magyarság legitim képviselője, és mint ilyennel a mindenkori magyar kormány kapcsolatot tart fenn vele. Szavai szerint a kormány nemzetpolitikai céljaink megvalósításához partnereket és szövetségeseket keres, és ezekkel érzelmek nélkül együttműködik. Ugyanakkor az RMDSZ-t az MSZP-vel együttműködő szervezetnek nevezte, mert mint fogalmazott, "mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek", és azon dolgoznak, hogy az erdélyi magyarság számára Budapest megszűnjön orientációs pont lenni.

Az elmúlt kétéves kormányzásra visszatekintve az Országgyűlés elnöke azt mondta: "irdatlan mennyiségű" jogszabályt fogadtak el, tulajdonképpen egy teljes államreformot hajtottak végre, letették a rend helyreállításának és megszilárdításának törvényi alapjait, és ehhez a munkához mint házelnök biztosította a működőképes parlamenti hátteret. Kövér László azt mondta, fenntartható, biztonságos államot akarnak nyújtani az emberek adójáért cserébe és lakható otthont egy erősödő nemzet számára.

Nagyon aranyos az LMP

Az IMF-tárgyalásokra utalva úgy fogalmazott, hogy nem különböző nemzetközi szervezeteket akarnak legyőzni, hanem "a bennünket illető szuverenitásunkat szeretnénk megőrizni, illetve visszaszerezni".

A Fidesz népszerűség-csökkenése kapcsán kijelentette: nem állnak rosszul, és most kezd csak beérni, amiért két éven át dolgoztak egy nagyon nehéz nemzetközi helyzetben, "nagyon brutális örökséget cipelve". Az ellenzék erejére utalva azt mondta: "Mesterházy MSZP-jének erénye annyi lehet a választók szemében a nagyon aranyos, de nem is létező LMP-vel és a rendszerellenes dühöt, a kiábrándultságot meglovagoló, destruktív Jobbikkal szemben, hogy az mégiscsak egy látszatra létező és pártra hasonlító szervezet."

Bajnai Gordon esetleges újbóli politikai szerepvállalására úgy reagált: az, hogy a következő országgyűlési választásokon a volt miniszterelnök elindul-e, legfőképp attól függ, hogy milyen állapotban lesz addigra az ellenzék, ezért megérti, ha az úgynevezett Olajfa-koalíció jelöltje nem sieti el a döntést.