Felhajtott gallérral nyomult a rolls-royce-os expolitikus

Vágólapra másolva!
Egy lepukkant Opellel kezdte, politikusként a felhajtott gallérú ing volt a védjegye, most pedig a nyilvánosságtól elzárkózva, egy Rolls-Royce-szal jár. Ismerői szerint mindig is adott a külsőségekre Fürst György egykori terézvárosi alpolgármester, aki nemcsak parkolási szabálytalanságai, hanem egy nagy értékű ingatlaneladás miatt is kapcsolatba került a hatóságokkal.
Vágólapra másolva!

Kitűnt társai közül a politizálást a 90-es évek elején, az MSZP-hez kötődő Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) nevű szervezetben kezdő Fürst György. Többen úgy emlékeznek rá, hogy energikus és ambiciózus volt, de nemcsak ezekkel a tulajdonságaival keltett feltűnést, hanem azzal is, hogy a vele egykorúak többségétől eltérően már akkor autóval járt. Egy Opel Asconája volt, míg a BIT egyik akkori, névtelenséget kérő politikusa szerint "a mi korunkban a többség akkoriban még álmodni sem mert kocsiról, vagy maximum Trabantot, Kispolskit hajtott". Igaz, a politikus szerint az Ascona "lepukkant" volt, és egy másik akkori BIT-es is úgy emlékezett, hogy "leszakadt" volt az autó.

A Facebook-oldala szerint jelenleg Münchenben élő, negyvenéves Fürst Györgynek jelenleg nincsenek ilyen problémái, az utóbbi hetekben legalábbis többször is azzal került be a sajtóba, hogy megjelentek fotók egy luxusautóról, amely a beszámolók szerint az ő tulajdonába tartozik. A királyi családok és multimilliárdosok által is kedvelt Rolls-Royce Phantom nevű modelljéről azért készültek a fotók, mert a kocsi több alkalommal is tilosban parkolt. Mint a Magyar Nemzetnek a belvárosi önkormányzat sajtóreferense június közepén elmondta, Fürstöt csak az V. kerületben hatszor büntették már meg tilosban parkolásért. A referens azt mondta, hogy a legutóbbi szabálytalanságért járó 14 400 forintos helyszíni bírságot Fürst már befizette, ugyanakkor a közterület-felügyelet szabálysértési feljelentést tett ellene, így akár ötvenezer forintos bírságot is kaphat.

Az egyes számú bestia

A közösségi oldalakon sokak által megosztott fotókon látható autó nemcsak azért feltűnő jelenség, mert az abszolút luxuskategóriába tartozik, és nem sok hozzá hasonló modell látható a hazai utakon, hanem azért is, mert egyedi rendszámtáblája is van: az szerepel rajta, hogy Beast 1, vagyis magyarul Bestia 1. Az [origo] információi szerint az autót évekkel ezelőtt, használtan, negyvenmillió forintért vásárolta meg Fürst egy budai autókereskedésben. A cég névtelenséget kérő tulajdonosa azt mondta, hogy az elmúlt öt évben mindössze négy ilyen típusú autót adtak el. Hozzátette, hogy újonnan százmillió forinthoz közelít ezeknek a Rolls-Royce-oknak az ára, és szerinte a fenntartásuk nem kerül többe, mint más felsőkategóriás autóké.

Forrás: [origo] autó

Az [origo] megkereste Fürst Györgyöt, ő azonban jelezte, hogy nem kíván nyilatkozni, így nem sikerült megtudni részleteket tőle sem az autó vásárlásának és használatának körülményeiről, sem az egyéb vele kapcsolatos ügyekről. Fürst ugyanis nemcsak a parkolási szabálytalanságok miatt került kapcsolatba a hatóságokkal, hanem azért is, mert másodrendű vádlott abban a perben, amelyben egy Andrássy úti ingatlannal összefüggő százmilliós hűtlen kezelés vádját vizsgálják. Az ügyészség szerint a műemlék épületet az önkormányzat a rendszerváltás után társasházzá alakítatta, és értékesíteni akarta, ám ehhez akkor az Országos Műemlékvédelmi Hivatal nem járult hozzá. Az önkormányzat 2003-ban újra megpróbálta eladni az épületet, és a reálisnál alacsonyabb lakott, illetve beköltözhető ingatlanértékekkel kalkulált.

A vád szerint a vételi ajánlatok közül Fürst György csak a Terézváros számára hátrányosabbat továbbította az önkormányzat tulajdonosi osztályához, azzal a szóbeli instrukcióval, hogy az ajánlattevő cég kérelmében foglalt feltételek szerint, versenytárgyalás mellőzésével dolgozzanak tovább. Az ügyészség szerint ugyanakkor az alpolgármester tudta, hogy a vételárként felajánlott összeg és az ingatlan versenytárgyaláson kívül történő elidegenítése jogszabályellenes.

Ez egy régi történet, ugyanis még arra az időszakra nyúlik vissza, amikor Fürst Terézváros önkormányzatának tagja volt. A közéleti karrierjét az MSZP ifjúsági köreiben kezdő politikus pályája nagyrészt ehhez a budapesti kerülethez kötődött. 1994-ben lett Terézváros akkori polgármesterének titkára, majd 2002-től a kerület vagyongazdálkodási alpolgármestereként dolgozott. Erre az időszakra estek azok az ügyek, amelyekben az ügyészség vádat emelt.

A nagy parkolási üzlet

Fürst 2006-ban hivatalosan kiszállt a politikából, és üzletemberként folytatta tovább karrierjét, bár ennek a tevékenységének is volt kapcsolódása a közigazgatáshoz. Az alpolgármesteri megbízatás lejárta után Fürst a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, amely számos budapesti kerületben bonyolította a parkolásidíj-fizetés rendszerét. Az éveken át milliárdos bevételre szert tevő cégnek más politikai kötődése is volt: a cégadatbázis szerint tulajdonosai között található a fideszes Kupper András korábbi közgyűlési képviselő azonos nevű nagybátyja, és a cégben 2000 előtt érdekeltsége volt egy olyan cégnek is, amelynek egyik tulajdonosa Somlyódi Csaba korábbi fővárosi MSZP-s képviselő.

A Centrum az utóbbi néhány évben sokat veszített befolyásából, miután több fővárosi kerület is saját kézbe vette a parkolási rendszer üzemeltetését. Emellett gyakori érvként merült fel az, hogy a beszedett díjakból túl sok pénz jut a Centrumnak, és kevés marad meg a kerületeknek. Az Opten cégadatbázis szerint Fürst 2010 nyarán távozott a cégtől, de a parkolási üzlethez továbbra is köze maradt, mert megtartotta igazgatósági tagságát az Első Mobilfizetés Elszámoló (EME) Zrt.-ben, amely többek között mobilfizetéses parkolási szolgáltatást nyújt.

Külföldi szálak

Az Opten szerint jelenleg 22 főt foglalkoztató EME Zrt.-ről a Figyelő egy 2007-es cikkében azt írta, hogy a cég a 2006-os induláskor jelentős állami tőkeinjekciót kapott, a Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó Regionális Fejlesztési Holding Zrt. ugyanis az Informatikai Kockázati Tőkealapkezelő (IKTA) Zrt.-n keresztül tulajdonosként lépett be a cégbe. A kockázati alap vezetőségének kérésére a cég törzstőkéjét előbb 60 millió forintra emelték, majd állami forrásból később 100 milliósra növeltek, egyidejűleg az IKTA 40 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben. A tavaly 3,8 milliárd forintos bevételt generáló cég tulajdonosi háttere jelenleg nem teljesen világos, a társaságot ugyanis áttételeken keresztül úgynevezett offshore cégek (többek között a Dominikai Köztársaságba bejegyezve) tulajdonolják. Ezeknek a külföldi cégeknek jellemzőjük, hogy az ottani nyilvántartási szabályok miatt a valódi tulajdonosok kiléte gyakorlatilag kideríthetetlen.

Forrás: MTI/Földi Imre

A cégadatbázis szerint jelenleg egy olyan aktív gazdasági társaság van Magyarországon, amelyben Fürst Györgynek közvetlen tulajdonrésze van, ez az 1990 óta létező FEMBI Magyar-Olasz Kft. Ez a vállalkozás ugyanakkor az utóbbi években nem igazán prosperált, tavaly például a beszámolója szerint mindössze 160 ezer forintnyi bevétele volt, és 2010-ben is csak 606 ezer forint folyt be a kasszájába. A beszámolók szerint nem rendelkezik a cég komolyabb vagyonnal sem.

A szigorúan őrzött vagyonbevallás

Nem jutni közelebb Fürst vagyoni helyzetének megismeréséhez egykori munkahelyén, a terézvárosi önkormányzaton keresztül sem. Az önkormányzat tagjaként 2002 és 2006 között köteles volt leadni vagyonnyilatkozatokat, amelyeket jelenleg is őriz a most már fideszes többségű kerület, ahol azonban az [origo] megkeresésére közölték, hogy ezeket nem adják ki. Azt mondták, hogy külön kérelmet kell beadni, és ennek alapján dönt majd az önkormányzat illetékes bizottsága.

Fürst egykori önkormányzati képviselőtársai ugyanakkor az [origo] kérdésére felidézték benyomásaikat a politikus vagyoni helyzetéről. Úgy emlékeznek, hogy a politikus már akkor is kedvelte a jó autókat, például egy névtelenséget kérő képviselőtársa szerint a ciklus első felében egy terepjáróval, a másodikban pedig egy ritkaságnak számító sportos BMW-vel járt. Egy szintén névtelenséget kérő, a politikai ellenoldalhoz tartozó egykori képviselő azt mondta, a jó autók és a felhajtott gallérú rózsaszín ing volt Fürst védjegye. A forrás szerint az akkoriban alpolgármesteri posztot betöltő politikust saját frakciójából is többször figyelmezették, hogy "vegyen vissza", mert hivalkodó magatartása visszatetszést kelthet a választókban.