Tarlós: Dugódíj nélkül bedőlhet a BKV

Vágólapra másolva!
A főpolgármester a kormánnyal kötött finanszírozási szerződés újratárgyalását kéri.
Vágólapra másolva!

Veszélybe kerülhet a 4-es metró uniós támogatása, miután a parlament pénteken leszavazta a fővárosi dugódíj bevezetését lehetővé tevő törvénymódosítást, figyelmeztetett hétfőn Tarlós István. A főpolgármester nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy a korábbi városvezetés 2009-ben meghozott döntése alapján a 4-es metró beruházását támogató Európai Bizottsági határozat külön is nevesítette Budapest számára a dugódíj bevezetésének kötelezettségét, legkésőbb 2013-ban.

Az Országgyűlés pénteken utasította el azt a módosító indítványt, amely lehetővé tette volna, hogy Budapesten bevezessék a behajtási díjat, közismertebb nevén a dugódíjat. Nemmel szavazott az egyik előterjesztő, György István is, aki ezek után közleményt adott ki, amely szerint "Tarlós István főpolgármester és a városvezetés hangsúlyozottan sem most, sem korábban nem ragaszkodott a személyforgalmi behajtási díj bevezetéséhez".

Tarlós hétfői közleményében azt hangoztatta: a főváros és a kormány között a BKV finanszírozásáról korábban kötött megállapodásnak egy pontja rendelkezik a dugódíjról, a főváros és a Századvég által tett mintegy nyolc másik javaslat mellett. A főpolgármester hozzátette: a megállapodás ezen pontját újra kell tárgyalni, ha a dugódíjból várt bevételeket nem pótolják, úgy 2013 közepén finanszírozhatatlanná válhat a BKV.