Már robog az új Alstom-metrószerelvény Budapest alatt

Vágólapra másolva!
Ünnepélyes keretek között átadta a francia Alstom cég Budapestnek az első új metrószerelvényt. Tarlós István főpolgármester beszédében azt mondta: a sírból hozták vissza az új metrókocsik ügyét, sokáig ugyanis kétséges volt a megállapodás a gyártóval.
Vágólapra másolva!

Az Alstom átadta az új metrószerelvényt Budapestnek. A kedd délelőtti átadó ünnepségen Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök vezérigazgatója mellett részt vett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter is - jelentette az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója. Az új, száz méter hosszú, légkondicionált szerelvénnyel egyelőre csak az újságírók utazhatnak, az utasok az új kocsikat idén szeptembertől használhatják. A rendezvényen az Alstom vezetője azt mondta, hogy az új metró szerelvény "bevált, megbízható jármű", ebből a világon 4000 darabot adtak el eddig és utasok tízmilliói használják világszerte.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Tarlós István beszédében megemlítette, hogy sokáig kétséges volt sikerül-e megállapodni a francia gyártóval és kijelentette: "a sírból hoztuk vissza a metrószerelvények ügyét". Az eseményen tudósítónk szerint több mint száz újságíró jelent meg, akik az átadó után a Puskás Ferencs Stadion és a Deák tér között délig próbautat tettek a szerelvénnyel.

Az első szériagyártású Alstom Metropolis típusú metrószerelvényt az átadás után este 8 óráig kiállítják az állomáson, így az érdeklődők is megtekinthetik. A céggel 2006. május 30-án kötöttek szerződést a 2-es és a 4-es metróvonal kocsijainak gyártására. E szerint az Alstom 22 szerelvényt gyárt a 2-es vonalra 150 millió euróért és 15+7 automata szerelvényt a 4-esre 114 millió euróért.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]