Orbán az Alstom vezetőivel tárgyalt

Vágólapra másolva!
Kedden ünnepélyes keretek között mutatják be az Alstom első budapesti metróra gyártott metrókocsiját. Az esemény apropóján tárgyalt egymással Orbán Viktor és az Alstom vezetői, a magyar ipar és az Alstom kapcsolódási pontjait keresték.
Vágólapra másolva!

A magyar ipar és az Alstom közötti együttműködési lehetőségeket tekintette át keddi budapesti tárgyalásán Orbán Viktor miniszterelnök a francia cég vezetőivel - közölte a kormányfő sajtófőnöke. A megbeszélésen az Alstom-csoport delegációját Patrick Kron elnök-vezérigazgató vezette, magyar részről pedig a miniszterelnök mellett jelen volt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Tarlós István főpolgármester - írta közleményében Havasi Bertalan.

A francia Alstom kedden ünnepélyes keretek között adja át Budapestnek az első szériagyártású Alstom Metropolis típusú metrószerelvényt a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomásán. A céggel 2006. május 30-án kötöttek szerződést a 2-es és a 4-es metróvonal kocsijainak gyártására. E szerint az Alstom 22 szerelvényt gyárt a 2-es vonalra 150 millió euróért és 15+7 automata szerelvényt a 4-esre 114 millió euróért.

A metrókocsik fékein vitáztak

Az Alstom szerint a fékrendszere Európában széles körben alkalmazott, ezért mentesítést kért a magyar jogszabály alól. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) 2010. július 30-án azt közölte, nem adja meg a végleges típusengedélyt. A végleges típusengedély megszerzésével kapcsolatos csúszások miatt a Fővárosi Közgyűlés 2010 júniusában úgy döntött, ha az Alstom nem szerzi be július végéig a megrendelt új metrókocsik engedélyeit, felbontják a szerződést.

Miután az NKH másodfokon, jogerősen is elutasította a Metropolis szerelvények végleges típusengedélyének kiadását, a BKV 2010. október 20-án felmondta az Alstommal kötött szerződést, az ügyben egy francia bíróság is a BKV-nak adott igazat.

A döntés után Tarlós István és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója tárgyalásokat kezdett az ügy megoldása érdekében, és 2011 júliusában megállapodtak. A szerződés végül augusztus 15-én lépett újra hatályba, az Alstom novemberben megkapta a derogációt (mentességet a magyar jogszabályok alól) az általa használt fékrendszerrel kapcsolatban, majd március 24-ig a szerelvény lefutotta az NKH által előírt tartampróbát. Ez után a hatóság június 4-én úgy döntött, megadja a végleges típusengedélyt az Alstom Metropolis szerelvénynek.