Előzetesbe került a rendőrgyilkos nyomozó

Vágólapra másolva!
A gyilkossággal vádolt rendőr az egészségi állapota miatt a tököli börtönben tölti a 30 napos előzetes letartóztatást.
Vágólapra másolva!

A bíróság elrendelte V. Csaba előzetes letartóztatását, a szigetszentmiklósi rendőrség nyomozóját kedden vették őrizetbe, miután beismerte, hogy múlt pénteken Szigetszentmiklóson szerelemféltésből több késszúrással megölte kollégáját, egy 35 éves rendőrnőt - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Kállai Gábor hozzátette, hogy V. Csaba egészségi állapotára tekintettel - a gyanú szerint a gyilkosság elkövetése után magával is végezni akart - a tököli börtönben tölti 30 napos előzetes letartóztatását.

A szóvivő előző nap azt mondta: a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként V. Csabát, miután egészségi állapota azt lehetővé tette.

A 36 éves férfi vallomást tett, beismerte a bűncselekmény elkövetését, részletekre azonban, így például arra, hogy hányszor szúrt - mint mondta -, nem emlékezett. Vallomása megerősítette azt a korábbi feltételezést, hogy szerelemféltés áll a gyilkosság hátterében.