Vágólapra másolva!
Több mint tízezer fiktív vényt állított ki az a tizenhárom orvos, akik ellen vádat emelt az ügyészség az eddig legnagyobb tb-csalási ügyben. Az ügyben részt vevők több mint egymilliárd forintot igényeltek vissza. Egyetlen ember áll a csalássorozat élén.
Vágólapra másolva!

A hazai egészségbiztosítás történetének eddigi legnagyobb csalását egy orvoslátogató tervelte ki, és kereste fel ötletével az orvosokat - írja a Magyar Nemzet pénteki száma.

Miskolczi Ivett, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője a lapnak elmondta: egyetlen ember áll a csalássorozat csúcsán. A vád szerint egy, az orvosoknak az újdonságokról, változásokról, a gyógyszergyárak termékeiről szakmai tájékoztatást adó orvoslátogató ötlötte ki és szervezte meg a csalássorozatot. A vádlottak több mint egymilliárd forinttal károsították meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP).

A vádirat szerint 2008 januárja és 2010 májusa között az ország minden pontján, de főként Budapesten és környékén működő kórházakban dolgozó orvosok állítottak ki - a betegek adataival visszaélve - fiktív vényeket speciális kötszerekre, amelyek felhasználását fiktív bizonylatokkal igazolták. A valótlan tartalmú vények száma meghaladja a tízezret.

Végül 24 ember - köztük 13 orvos - ellen emeltek vádat különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, két kivétellel valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását kérték. Öt orvos esetében az ügyészség azt kéri a bíróságtól, hogy mellékbüntetésként tiltsa el őket foglalkozásuk gyakorlásától.