Előzetes letartóztatásba helyezték az olajügyek főszereplőjét

Vágólapra másolva!
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) előzetes letartóztatásba helyezte Portik Tamást, illetve azt a további négy férfit, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) szombaton fogott el.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) előterjesztése alapján a Fővárosi Főügyészség indítványozta a gyanúsítottak - Portik mellett F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János - előzetes letartóztatását - írta az NNI vasárnap kora este kiadott közleményében.

Az öt férfi ellen az NNI kiemelt nyomozócsoportja Prisztás József 1996. november 1-jei meggyilkolásával, valamint az 1998. július 2-án az Aranykéz utcában négy ember életét kioltó robbantással összefüggésben nyomozott - derül ki a közleményből. A TEK szombaton több budapesti és vidéki helyszínen, összehangolt akció keretében fogta el őket.

A Fővárosi Törvényszék vasárnapi közleményében az áll, hogy tekintettel a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyára és azok szervezett jellegére, feltehető, hogy "szabadlábon hagyásuk esetén egymás vagy a büntetőeljárásban már kihallgatott vagy kihallgatandó személyek befolyásolásával a bizonyítási eljárást meghiúsítanák". A harmincnapos előzetes letartóztatás elrendelése még nem jogerős.

Portik Tamás ügyvédje, Bánáti Kristóf a Hír TV-nek a nap folyamán azt mondta, hogy védencét mindkét ügyben felbujtóként gyanúsították meg. Hozzátette: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően megtagadta a vallomástételt.

Portik Tamás egy időben a körözött magyarok listáján a legkeresettebbnek számított. Ő volt az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója. A Népszabadság 2003-ban írt arról, hogy "nemrégiben (...) minden különösebb hírverés nélkül törölték Portikot a körözöttek sorából". A neki tulajdonított bűncselekmények ugyanis elévültek, miután a rendőrség azóta, hogy elfogatóparancsot adott ki ellene, nem tudta elfogni és meggyanúsítani Portikot.

A bűncselekmény az adott jogsértésért kiszabható maximális büntetés időtartamának megfelelő idő elteltével elévül. A közel hatéves nyomozás alatt nem gyűlt össze annyi bizonyíték, amennyi a gyanúsításhoz, Portik esetleges őrizetbe vételének megalapozásához szükséges lenne - írta annak idején a lap.