Adathordozókat foglaltak le a szolnoki hittérítőnél

Vágólapra másolva!
Több adathordozót is lefoglaltak annak az amerikai hittérítőnek a lakásán, akit kiskorú veszélyeztetése miatt tartóztattak le Szolnokon.
Vágólapra másolva!

Házkutatást tartottak, és több adathordozót lefoglaltak annak az amerikai hittérítőnek a szolnoki lakásán, akit kiskorú veszélyeztetése bűntett alapos gyanúja miatt tartóztattak le az elmúlt hét végén - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t. Szabó Zita közölte: a 63 éves férfi ellen szülői bejelentés alapján indult eljárás, az ügyben jelenleg a tanúk kihallgatása zajlik.

Az MTI úgy tudja, hogy a hittérítő feleségével évek óta Szolnok szandaszőlősi városrészén tevékenykedett a Biblia Baptista Gyülekezet nevében. A házaspár a napokban hosszabb időre az Egyesült Államokba akart utazni, már a repülőjegyeket is megvette. Az Új Néplap keddi számában írt arról, hogy letartóztattak egy amerikai hittérítőt Szolnokon három rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett alapos gyanúja miatt a hétvégén. Az előzetes letartóztatást elrendelő bírósági határozat ellen a férfi fellebbezett.