Hazugsággal próbált meglógni egy gyilkos férfi

Vágólapra másolva!
Előbb leszúrta a barátnőjét, majd otthon ápolgatta egy férfi a rendőrség gyanúja szerint. A nő végül kórházba került, ahol meghalt.
Vágólapra másolva!

A rendőrség elfogott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálos sebesülést okozott a barátnőjének. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 22 éves nő a kórházban vesztette életét, ahova az élettársa által hívott mentő szállította be. A gyanúsított férfi azt állította a kórházban, hogy a nőt baleset érte, majd távozott.

"A soron kívüli boncolás során megállapítást nyert, hogy a nő halálát nem véletlen baleset, hanem szívszúrás okozta" - áll a rendőrségi közleményben, amely szerint a nő kapcsolatainak feltérképezése után jutottak el a gyanúsítotthoz.

A 22 éves férfi részletes vallomást tett, és ennek során elismerte, hogy egy féltékenységi veszekedés után megszúrta a barátnőjét, majd megpróbálta otthon ápolni. A nőnek azonban romlott az állapota, ezért mentőt hívott hozzá, és így került kórházba.

A férfit szerdán fogták el egy rokona lakásában. A rendőrség hangsúlyozta, hogy az elfogáshoz mindössze 12 órára volt szükség azt követően, hogy kiderült a gyilkosság.