Benzinkutakat foglalt el Pesten a Greenpeace

Vágólapra másolva!
A Greenpeace környezetvédő szervezet aktivistái elfoglaltak két benzinkutat Budapesten. Így tiltakoznak az ellen, hogy a Shell olajfúrásokat tervez az Északi-sarkvidéken, aminek a szervezet szerint súlyos környezeti következményei lennének. A Shell az akció miatt bezárta az elfoglalt benzinkutakat, de közleményben jelezte: szerintük nem jelentenek veszélyt a sarkvidékre.
Vágólapra másolva!

A Greenpeace környezetvédő szervezet csütörtök délelőtt közölte, hogy az aktivistái reggel elfoglaltak két Shell-benzinkutat a Könyves Kálmán körúton. "Az aktivisták így tiltakoztak az ellen, hogy a világ legnagyobb olajvállalata az Északi-sarkvidéken megkezdje az olajfúrást. Hasonló akciók zajlottak Nagy-Britanniában, Dániában, Franciaországban, Németországban, Argentínában, Mexikóban és a világ számos egyéb pontján is ezen a héten" - olvasható a közleményben.

Forrás: Greenpeace
A Greenpeace felvétele a kútfoglalásról

A Facebookon közzétett fotókon annyi látszik, hogy aktivisták egy transzparenst helyeztek el az egyik benzinkút tetején. A feliratok az olajtársaság nevéből angol szóviccet faragva felszólítják az olajtársaságot, hogy "tűnjön el a fenébe az Északi-sarkról".

A Greenpeace közleménye szerint a Shell a következő hetekben kutatófúrásokat tervez végrehajtani két helyszínen, a Beaufort- és a Csukcs-tengereken, az Északi-sarkvidék alaszkai térségében. A szervezet attól tart, hogy ha a fúrások sikeresek lesznek, "az beindíthatja az északi-sarkvidéki 'olajlázat'", és ennek súlyos környezeti következményei lennének.

A Shell felkészültnek érzi magát

Kora délután a Shell közleményben jelezte, hogy a kútfoglalás után biztonsági okokból bezárta a Könyves Kálmán körúton található két töltőállomását. A társaság közölte: ügyfelei és munkatársai biztonsága mindig elsődleges szempont a társaságnak, bár azt nem részletezte, hogy milyen veszélyt jelentettek rájuk a Greenpeace-aktivisták.

Forrás: Greenpeace
A Greenpeace felvétele

A társaság azt is közölte, hogy tiszteletben tartja a tüntetők szabad véleménynyilvánításhoz való jogát a Shell terveivel kapcsolatban. Mint írják, a Shell számos, az alaszkai tengeri olajfúrásokat ellenző szervezettel találkozott már, és "értékeli" a velük folytatott párbeszédet. Hozzátették ugyanakkor, hogy a társaág szerintük képes lesz felelős és biztonságos módon olajat fúrni a sarkvidéken, mert már korábban is bizonyították, hogy képesek ilyen munkára biztonságos módon, környezetkímélő módszerekkel.