Orosz dokumentumok görgetik tovább a moszkvai ingatlanbotrányt

Vágólapra másolva!
Megérkezett az orosz segítség a moszkvai kereskedelmi képviselet gyanús eladása ügyében - írja a Magyar Nemzet. Az orosz hatóságoktól kapott dokumentumok alapján várhatóan újabb gyanúsítottjai is lehetnek a gyanú szerint áron alul eladott magyar ingatlan ügyének.
Vágólapra másolva!

Megkapta a Legfőbb Ügyészség a moszkvai kereskedelmi képviselet gyanús eladása ügyében kért adatokat Oroszországból - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A magyar hatóságok kölcsönös jogsegély keretében kértek segítséget az orosz társszervektől, hogy felgöngyölítsék az áron alul eladott külképviselet körüli állítólagos visszaéléseket. A jogsegélyt még tavaly októberben kérték a magyar hatóságok, de az ügyészség csak most erősítette meg, hogy a válasz megérkezett.

A Magyar Nemzet szerint az orosz hatóságok több kötetnyi iratot küldtek Magyarországra. A lapnak Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta: a kapott iratok tartalma megerősítette azt a gyanút, amelyet az ügy terheltjeivel eddig közöltek.

A főügyészhelyettes a további kérdéseket azzal hárította el, hogy az iratokat a nyomozás jelenlegi szakaszában nem ismertethetik részletesebben. Fazekas Géza szerint ugyanis a kapott dokumentumok további gyanúsításokra adhatnak alapot, így elképzelhető, hogy új szereplők is belekeverednek a szövevényes ügybe.

Magyarországon az ügyben idáig gyanúsítottként hallgatták ki Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezetőjét, Fekszi Márta egykori külügyi államtitkárt és Császy Zsoltot, a vagyonkezelő egykori jogi és értékesítési igazgatóját.

Bár az ügyészség 2009 novembere óta nyomoz, nagyobb érdeklődés azóta kíséri az ügyet, hogy 2011 februárjában az ügyészség őrizetbe vette Tátrait, Székelyt és Fekszit. Néhány nappal később a bíróság elrendelte mindhárom gyanúsított szabadon engedését, de az eljárás folytatódik ellenük.

Az orosz kormánynegyed közelében fekvő 17 ezer négyzetméteres épület eladását a magyar kormány 2005 novemberében kezdte előkészíteni. A későbbi vevő, a Diamond Air a 2008 márciusában megkötött szerződésre hivatkozva utalta át a 4 milliárd forintos vételárat. Mivel ezt a szerződést nem előzte meg pályáztatás, az eljárást megismételték, a zártkörű pályázatot a korábbi vevő nyerte meg. Az ügyészség gyanúja szerint, ha szabályosan adták volna el az ingatlant, akkor legalább 6 milliárd forinttal többért lehetett volna értékesíteni.

A kereskedelmi képviselet eladását az [origo] korábban részletes tényfeltáró cikksorozatban dolgozta fel. Az ügyről szóló cikkeinket összegyűjtve itt találja.