Nem tudták kivédeni az ütközést az érdi ikrek szülei

2012.07.22. 13:23

A június közepén Érden elgázolt ikrek szüleinek ügyvédje azt mondta, a szülők, amikor azt látták, hogy egy autó egyenesen feléjük tart, megpróbálták a 10 centiméteres padkára felhúzni a babakocsit. A műveletet azonban nem tudták befejezni, így a sofőr elgázolta az ikreket.

Az egy hónapja, egy autós gázolás miatt elhunyt érdi ikerpár szülei szerint hiába próbálták kivédeni az ütközést, a kritikus pillanatokban nem sikerült felrántani az útpadkára a babakocsit, amelyet elsodort egy személyautó - közölte a házaspár ügyvédje az időközben elkészült műszaki szakvéleményre hivatkozva vasárnap.

Kozma Tamás a szülők meghatalmazásából arra a most hivatalosan is megerősített - korábban egyes sajtóorgánumokban kiszivárogtatott - szakértői megállapításra reagált, amely szerint az elsodort babakocsi hossztengelye 45 fokos szöget zárhatott be a gázoló autó hossztengelyével. A gépkocsit vezető 63 éves helyi asszony ügyvédje a június 18-ai baleset után az mondta, a védence jól belátta az útszakaszt, de nem tudta elkerülni az ütközést, mert a szülők hirtelen kikanyarodtak elé a babakocsival a járdáról az úttestre. Ezt az állítást "kapták fel" egyes lapok, felhasználva a babakocsi "ferde állásáról" szóló értesülést. Tulajdonképpen a szülőket tették felelőssé a tragédiáért - mondta Kozma Tamás.

Az ügyvéd kifejtette, a szülők az eddigi vallomásaikban következetesen állították, hogy az ikerbabakocsit azért tolták a Szövő utca bal oldalán, a szabályoknak megfelelően a forgalommal szemben, mert a környék rossz minőségű, keskeny, lépcsőkkel és villanypóznákkal szabdalt járdáin nem lehet megfelelően közlekedni. A baleset előtt egyikük tolta a babakocsit, míg párja kissé lemaradva követte őt - idézte fel a kritikus perceket Kozma Tamás.

A szülők elmondása szerint több autó is elhaladt mellettük (ilyenkor a biztonság kedvéért ők egy pillanatra mindig megálltak), a sofőrök is észlelték a gyalogosokat. Amikor azt látták, hogy az egyik autó egyenesen feléjük tart, akkor a babakocsit toló szülő reflexszerűen igyekezett kivédeni a balesetet. Mivel éppen olyan helyre ért, ahol a padka 10 centivel magasabb, mint az úttest (így arra a babakocsit nem lehet feltolni, csak felhúzni), gyors mozdulattal megkezdte a "manővert", de befejezni már nem tudta, és a tragédia bekövetkezett - magyarázta az ügyvéd.

Az ügyvéd álláspontja szerint a szakértői vélemény sem cáfolja a szülők állítását, míg a halálos közúti baleset okozásával meggyanúsított nő több ellentmondásba is keveredett. A tragédia helyszínén azzal védekezett, hogy nem látott semmit, mert elvakította a nap, és csak egy csattanást hallott, ugyanakkor ügyvédje később azt nyilatkozta, hogy a védence jól belátta az útszakaszt. Ha ez így lett volna, akkor a többi sofőrhöz hasonlóan észlelnie kellett volna a babakocsit. Vajon merre figyelt félszáz méteren és hosszú másodperceken át? - tette fel a kérdést Kozma Tamás, aki szerint a gyanúsítotti védekezés (miszerint a szülők kitolták elé a babakocsit) nem tapasztaláson, csak egy téves következtetésen alapul.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekében egyelőre nem hozza nyilvánosságra az elkészült szakvéleményeket. A három hónapos ikerpár egyike kórházba szállítása után, még a baleset napján elhunyt, testvére két nappal később halt meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKK