Nem a tábori konyhától lettek rosszul a nyaraló gyerekek

Vágólapra másolva!
Továbbra sem tudni pontosan, hogy mitől lett rosszul szombaton 15 gyerek a balatonakali ifjúsági táborban. A hasfájós, hányásos tüneteket produkáló megbetegedés forrása nem a tábori konyhából származott. Vasárnap várhatóan a még kórházban levő három gyerek is hazamehet.
Vágólapra másolva!

Már csak három gyermek van kórházban abból a tizenötből, akiket egy balatonakali táborból szombaton vittek be hányás és hasi panaszok miatt, vasárnap várhatóan ők is hazamehetnek - mondta a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve járványügyi osztályának vezetője vasárnap.

Pápai Enikő közlése szerint az ajkai kórházból már szombaton hazaengedték az ott ápolt négy kisgyermeket, a veszprémi kórház gyermekosztályán még hárman vannak. Hozzátette, hogy a megbetegedések pontos okáról még nincs információja, a laboratóriumi vizsgálatok eredménye leghamarabb hétfőn lesz ismert. Az továbbra sem valószínű, hogy ételtől betegedtek meg a gyerekek.

A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház gyermekgyógyászati osztályának ügyeletes orvosa azt közölte, hogy a gyermekek nagy része infúziós kezelésre szorult, de azok is jól vannak, akik még az osztályon vannak.

A vizsgálatok szerint a megbetegedés forrása nem a tábori konyhából származott - mondta Leitold József megyei élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgató. Hozzátette, hogy a létesítmény konyhájában mindent rendben találtak, ezért nem emeltek kifogást a következő turnus érkezése ellen sem. Kiemelte, hogy a hatóság szakemberei szerint az ételeket megbízhatóan friss alapanyagokból készítették, és ezt az előírások szerint írásos dokumentumokkal is igazolni tudták.

A Dörgicsei úti táborban nyaraló 187 gyermek közül szombaton tizenöt kisdiákot szállítottak kórházba, a többiek a turnusváltás után még aznap hazamentek. A gyermekek többségénél hányás fordult elő, hárman pedig hasmenésre panaszkodtak, a mentők a 10-12 éves gyermekek közül tizenegyet a veszprémi, négyet az ajkai kórházba szállítottak.

A kétszáz férőhelyes ifjúsági szállást szombaton két hatóság szakemberei is ellenőrizték: járványügyi vizsgálatot végzett a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, míg a megyei élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóság higiéniai szemlét tartott.