Autókat bérelnének 313 millió forintból

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató 313 millió forintért akar bérelni 65 darab autót. Az intézménynek gyorsan kellenének a kocsik, mert lejár a korábbi szerződése.
Vágólapra másolva!

313 millió forint értékben hirdetett meg közbeszerzési pályázatot a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. autóbérleti beszerzésre. Az intézmény 65 autót kíván bérelni gyorsított eljárásban, mivel hamarosan lejár a korábbi szerződése.

A NISZ az elektronikus kormányzati és közigazgatási szolgáltatásokért felel. Például a Magyarország.hu, az Ügyfélkapu, több minisztériumi honlap és a Magyar Közlöny fejlesztése is hozzá tartozik.

A közbeszerzési értesítőben megjelent pályázati anyag szerint az indulóknak sietniük kell, mivel a jövő keddig kell megvenniük 100 ezer forintért a pályázati dokumentációt, és beadniuk a pályázatukat.

Az alkalmasnak bizonyult jelentkezők közül az öt legjobb referenciával rendelkező induló ajánlatát mérlegelik. A pályázaton legnagyobb mértékben a kínált bérleti és flottakezelési díj számít (60 százalék), azután az üzemanyag-fogyasztás (35 százalék), majd az eseti díjak (5 százalék).