Kiengedték a maffiavezért

2012.07.24. 11:44

Büntetésének lejárta előtt szabadon engedték a kecskeméti maffiaper egyik fő vádlottját, Radnai Lászlót - értesült a hvg.hu bírósági forrásból. A lap információi szerint nem zárható ki, hogy Radnai nemrég kiegyezett a nyomozó hatóságokkal, és szerepe volt abban, hogy a rendőrök hosszú évek után letartoztatták az Aranykéz utcai robbantás és Prisztás József megölése ügyében is meggyanúsított Portik Tamást.

Egészségi állapotára való tekintettel büntetését félbeszakították, és ma hajnalban szabadon távozhatott a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetből az emberölés előkészülete és fegyvercsempészet miatt 2006-ban 12 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre elítélt Radnai László - írja a hvg.hu.

A lap emlékeztet arra, hogy a bíróság szerint Radnaiék meg akarták öletni a Balaton északi partjának éjszakai életében meghatározó vállalkozót, Túri Tibort, hogy érdekeltségeire rátegyék a kezüket, de lebuktak. A bűnszervezetet a bírósági ítélet szerint Radnai irányította; a legfontosabb döntéseket ő, valamint négy másik társa hozták meg. A vádirat szerint legális és illegális tevékenységet folytattak, amelybe beletartozott a kábítószer-kereskedelem, a prostitúció ellenőrzése, védelmi pénzek szedése vendéglátósoktól, taxisoktól, illetve gazdasági bűncselekmények elkövetőitől.

A büntetés mostani félbeszakítását Radnai kérte, azt a büntetés-végrehajtás (bv) országos parancsnoka harminc napra engedélyezi, de ezt az igazságügyi miniszter meghosszabbíthatja.

Radnai László szabadulását a hvg.hu által megkérdezett jogászok és volt rendőrök egyértelműen annak tulajdonítják, hogy valószínűleg ő vallott rá a július 14-én elfogott Portik Tamásra, aki korábban üzlettársa volt az olajszőkítéssel milliárdokat zsebre tevő Energol Rt.-ben. Az együttműködést pedig a hatóságok azzal hálálták meg, hogy "elintézték" a szabadlábra helyezését, s azért így intézték, hogy az alku a nyilvánosság számára ne derüljön ki.

Az előzetes letartóztatásban lévő Portik Tamást azzal gyanúsítják, hogy felbujtója volt a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai merényletnek, illetve Prisztás József 1996-os megölésének. Radnai ügyvédje, Jován László a hvg.hu-nak egy héttel ezelőtt tagadta, hogy alkut kötöttek volna, mondván, jogerős ítéletre nem lehet ilyet tenni. Ugyanakkor más ügyben a férfi - esetleg saját magát mentve - "megegyezhet" a hatóságokkal.

A maffiaper fő alakját május közepén hozták fel a szegedi Csillag börtönből a fővárosi Kozma utcai bv-intézetbe. A hvg.hu információi szerint innen vitték át a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületébe "beszélgetésre".

A lap értesülése szerint Radnai László és Portik Tamás viszonya évekkel ezelőtt megromlott. Egyrészt azért, mert az olajszőkítéssel milliárdokra szert tevő és később lebuktatott Energol Rt.-ügyet megúszó Portik és a maffiaperben lecsukott Radnai László elszámolási vitába keveredett. Másrészt a maffiafőnök Portik Tamásnak tulajdonítja azt, hogy őt és társait 2004-ben elfogták, majd elítélték. Portik Tamás ugyanis jóban volt Túri Tiborral, akinek Balaton-parti érdekeltségeire Radnaiék úgy akarták rátenni a kezüket - mint azt az a bírósági ítélet is kimondta -, hogy a meggyilkolására embereket béreltek, s Szerbiából fegyvereket csempésztettek be.