Vágólapra másolva!
A pólóját is ledobta örömében Kolos és Márk, mert mindkettejüket felvették a TF-re. Volt, aki nem oda jutott be, ahova tervezte, mégis örült, egy korábban magabiztosan nyilatkozó lány viszont sírva fakadt a magas költségtérítés miatt. Az [origo] tíz felvételizőt kérdezett meg kora délután arról, hogy hova jelentkeztek, és mi a tervük, ha nem sikerül a felvételi, és újra megkerestük őket, amikor már nyilvánosak voltak a ponthatárok. Az egyik fiúnak három ponton múlt az edző szak, de jövőre újra megpróbálja.
Vágólapra másolva!

Kedden a ponthatárok kihirdetése előtt tíz felvételizőt kérdeztünk meg a Budapesten, a Margitszigeten rendezett eredményváró partin arról, hogy hova jelentkeztek, és mire számítanak. Az akkor még bizakodó és derűs felvételizőkről kora délután készült képeket és az akkori nyilatkozataikat ebben a cikkünkben találja.

Fotósunk és tudósítónk az eredményhirdetés után újra megkereste őket.

Apolka

Fotó: Hajdú D. András [origo]
További fotókért kattintson! Felvételizők eredményhirdetés előtt és után!

Sírva ült a pálya szélén Apolka, amikor megtudta, hogy nem vették fel a Pázmány médiaképzésére, így csak a BKF költségtérítéses képzésére tudott bejutni. Ugyan délután még azt mondta, hogy a Pázmányon bevállalja a 170 ezer forintos költségtérítéses képzést is, a ponthatárok kihirdetése után már azt mondta, a BKF-en 275 ezer forint lenne egy félévre a tandíj, és ezt nem biztos, hogy vállalni tudja, mert "apuci, anyuci nekem nem tudja kifizetni", és nem várhatja el a családtól, hogy milliókat szánjanak a taníttatására. Apolkának még rosszabb lett a kedve, amikor megtudta, hogy a legjobb barátnőjét nem az ELTE-re, hanem Szegedre vették fel, így elköltözik a városból.

Myrtill

Fotó: Hajdú D. András [origo]
További fotókért kattintson! Felvételizők eredményhirdetés előtt és után!

Épp hogy, de felvették az ELTE nemzetközi tanulmányok szakára, ahol 464 pont kellett a bejutáshoz - újságolta hatalmas mosollyal az arcán Myrtill. Azt mondta, hogy konzul szeretne lenni Uruguayban, de "bármely más spanyol nyelvű ország jöhet".

Ádám

Fotó: Hajdú D. András [origo]
További fotókért kattintson! Felvételizők eredményhirdetés előtt és után!

"Az a kurva három pont" - Ádám csak ezt ismételgette az eredményhirdetés után. Nem vették fel ugyanis sportszervezőnek. "Nagyon szomorú vagyok, három pont hiányzott", mondta, de ahogy korábban, most is azt ígérte, hogy jövőre újra megpróbálja.

Mónika

Fotó: Hajdú D. András [origo]
További fotókért kattintson! Felvételizők eredményhirdetés előtt és után!

Mónika boldogan, egy felessel a kezében érkezett a fotózásra, és nevetve mondta, hogy felvették a Corvinus nemzetközi szakára költségtérítéses képzésre, ahol félévente 260 ezer forintot kell majd fizetnie. Arra a kérdésre, hogy a szülei mit szóltak, ki tudják-e fizetni ezt az összeget, annyit mondott, hogy "az előbb beszéltem anyuval, örült a hírnek".

Kolos és Márk

Fotó: Hajdú D. András [origo]
További fotókért kattintson! Felvételizők eredményhirdetés előtt és után!

Az egykor vízilabdázó, most úszó Márkot rekreáció szakra, a teniszező Kolost pedig testnevelő-edző szakra vették fel a Semmelweis Egyetem Testnevelési Karára. Örömükben a pólójukat is ledobták a pálya közepén. Márk előző beszélgetésünkre utalva azt mondta: "na, most már aztán tényleg el kell mélyednünk a hallgatói szerződésben", mivel mindkettejüket állami helyre vették fel.

Kata

Fotó: Hajdú D. András [origo]
További fotókért kattintson! Felvételizők eredményhirdetés előtt és után!

Kata mosolyogva azt mondta, hogy a Pázmány jogi karáról "jó sokkal" maradt le, az ELTE anglisztika szakjára sem vették fel, de bejutott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem igazgatásszervező szakára. Kérdésünkre, hogy mit fog csinálni, ha elvégzi, azt mondta, nem tudja, "valamit az igazgatásban, ami talán kicsit jog, kicsit gazdaság". Erre a szakra nem volt magas a bejutási küszöb, 360 pontot kellett elérnie, hogy majd a közigazgatásban dolgozhasson.

A korábbi cikkünkben nyilatkozók közül Gergelyt, Tamást és Lászlót nem sikerült utolérnünk az eredményhirdetés után, úgyhogy csak reméljük, hogy sikerült nekik a felvételi.