Új gyanúsított a terézvárosi ingatlanügyben

Vágólapra másolva!
Immár 21 gyanúsítottja van a terézvárosi ingatlaneladásoknak, miután a rendőrség az ügyben eljáró értékbecslőt is meggyanúsította különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.
Vágólapra másolva!

Az értékbecslőt is felelősségre vonják a milliárdos terézvárosi ingatlaneladások ügyében, amelynek így már 21 gyanúsítottja van - írta keddi számában a Magyar Nemzet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a lapnak elmondta: felgyorsult a nyomozás az ügyben, az önkormányzat megbízásából eljáró értékbecslőt is különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a napokban.

A gyanúsított értékbecslő személyéről a rendőrség nem adott tájékoztatást, de mint a szeptemberben a Fővárosi Törvényszéken folytatódó büntetőügy eddigi tárgyalásain kiderült: a perbeli Andrássy út 47. szám alatti épületről szakvéleményt adó Dollar Land Kft. készítette akkoriban az önkormányzat által megrendelt értékbecslések zömét - írja a Magyar Nemzet.

Az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt a gyanúsítotti kör, a "hivatalnokok" után eljutottak a megbízottakig, az ügyletekben részt vevő vállalkozásokig - mondta a szóvivő. A lap úgy tudja, hogy az eljárásban a hivatalnoki körhöz sorolták a VI. kerület volt MSZP-SZDSZ-es vezetőit, így Verók István polgármestert és Fürst György alpolgármestert is, továbbá az előterjesztéseket megszavazó képviselőket, valamint az azokat aláíró jegyzőt és aljegyzőt. Fürst György az elmúlt időszakban parkolási ügyeivel és vagyont érő autójával került újra az érdeklődés középpontjába.

A mostani nyomozásban az Andrássy út 3., 8., és 52. szám alatti palota mellett héthektárnyi tetőtér értékesítése kapcsán 2,3 milliárd forintnyi károkozás miatt nyomoznak.