Nem a nyilvánosság előtt akarja megvívni csatáját az MSZP Pest megyei etikai bizottságával Keller László. A volt pénzügyminiszteri államtitkár az [origo]-nak azt mondta: szerinte nem az ellene hivatali visszaélés miatt indított büntetőper áll a kizárás háttérben. Egy neve elhallgatását kérő szocialista képviselő nem tartja valószínűnek, hogy országos szinten is kizárnák a pártból, szerinte egy korábbi vita miatt fajulhatott idáig a helyzet, ami csak "vihar egy kiskanál vízben".

Fegyelmi vétséget követhetett el az MSZP Pest megyei etikai bizottsága szerint Keller László, az etikai vétségért ugyanis a párt alapszabálya szerint nem jár kizárás. A Népszabadság egyik blogján kedden jelent meg, hogy kizárta az MSZP-ből Keller László volt pénzügyminisztériumi államtitkárt, Törökbálint volt polgármesterét és volt országgyűlési képviselőt a párt Pest megyei etikai bizottsága.

A blog bejegyzése szerint a megyei etikai testület néhány hete 6:1 arányban döntött Keller László kizárásáról, de az nem jogerős, a végső döntést a Bárándy Gergely vezette országos etikai és egyeztető tanács mondhatja majd ki. A blogból nem derül ki, hogy mi volt az oka az etikai eljárásnak. Tóbiás József, az MSZP Pest megyei elnöke az [origo]-nak azt mondta: amíg nincs végérvényes, országos szinten meghozott döntés, addig nem kommentálná Keller kizárásának ügyét.

Fotó: Mudra László [origo]

Az [origo]-nak egy MSZP-s országgyűlési képviselő azt mondta, a folyamatot az indíthatta el, hogy Keller a tavaszi tisztújításkor az egyik Pest megyei elnökjelölttel, Both Jánossal hosszú szóváltásba keveredett. "Nem csak ketten vettek részt a vitában, négy-öt ember között ment a csörte. Erős kifejezésekkel illették egymást, azzal kapcsolatban, hogy ki milyen módszerekkel gyűjt támogatókat, szavazókat, ki milyen módszerekkel építi a pártot" - mondta. Az [origo] kérdésére azt mondta: annak ellenére, hogy az MSZP új alapszabálya jóval szigorúbb ebben a tekintetben, nem tartja valószínűnek, hogy az országos etikai és egyeztető tanács is Keller kizárása mellett döntene. "Ilyen dolgok miatt azért nem szokott a pártvezetés kizárni tagokat. Ez az egész mindössze vihar egy kanál vízben, politikai tartalom nélkül" - tette hozzá.

"Ezt a csatát nem a nyilvánosság előtt kell megvívnom. Majd tájékoztatom a közvéleményt, ha lezárul az ügy" - mondta az [origo] kérdésére Keller László. A politikus nem akart róla beszélni, hogy mi állhat az ellene folytatott eljárás hátterében, mindössze annyit jegyzett meg, hogy "valaki, valami miatt fontosnak tartotta, hogy nyilvánosságra hozzák az ügyet". Az ellene hivatali visszaélés miatt indított büntetőper szerinte nem nem játszott szerepet a Pest megyei elnökség döntésében.

Az MSZP alapszabálya a párttag kötelességei között felsorolja, hogy a párton belüli vitáiban jóhiszeműen kell eljárnia, és tiszteletben kell tartania vitapartnerei emberi méltóságát, kerülnie kell az indokolatlan konfliktusokat. A tagsági viszony négy esetben szünhet meg: kilépéssel, törléssel, a tag halálával, illetve a fegyelmi büntetésként kiszabott kizárással.

Fegyelmi vétséget követ el az a párttag, aki az alapszabályban foglalt kötelezettségét szándékosan megszegi, például bűntettet követ el, jogellenes magatartást tanúsít, a párt szabályait tudatosan megsérti, vetélytársaival szemben nemtelen eszközöket használ, a belső információkat szándékosan, a pártnak kárt okozva eljuttat, átad a politikai ellenfeleknek. A fegyelmi vétség elkövetése miatt alkalmazható büntetés lehet a figyelmeztetésen és a megrováson kívül a pártból való kizárás is.