Vágólapra másolva!
Döntött Bajnai Gordon volt miniszterelnök, ősszel, nem új pártot létrehozva, hanem egy lazább szerveződés élén, de visszatér - írja a Heti Válasz. A jobboldali lap azt írja, hogy ha a mozgalom sikeres lesz, akkor az ellenzéki szerveződések - leszámítva a Jobbikot - beállhatnak Bajnai alá, de Gyurcsány Ferencet senki nem akarja bevenni az összefogásba.
Vágólapra másolva!

Frissítés: A Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány délután a következő közleményt adta ki:

A Bajnai Gordon esetleges politikai szerepvállalásáról szóló cikk az újságíró és - ha voltak - a forrásai feltételezéseiből, találgatásaiból épül fel. Ennyiben a cikk helye a lap véleményrovatában és nem a hírek között lett volna. Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől, illetve az általa alapított és vezetett Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványtól a cikkben szereplő állítások megerősítését vagy cáfolatát nem kérte a cikk írója.

Az írásban említett politikai szerepvállalásról - annak tartalmáról, az arról való döntésről - szóló állítások feltételezéseken alapulnak, azokat cáfoljuk.

Összeesküvés-elméletek és politikai hipotézisek részletes, utólagos kommentálása helyett a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány a jövőben is a jó kormányzás magyarországi térnyerésére, fontos szakpolitikai programpontok kidolgozására kíván koncentrálni, pártpolitikai tevékenységet nem végez.

Meghozta a döntést Bajnai Gordon: a volt kormányfő ősszel zászlót bont - írja meg nem nevezett forrásaira hivatkozva a Heti Válasz. A jobboldali hetilap azt írja, hogy Bajnai nem új pártot hoz létre, szigorú szervezeti kereteket nem akar, de a szervezkedés formája még bizonytalan. A lap értesülése szerint egy ellenzék feletti mozgalmat generálna Bajnai, és ha a közvélemény-kutatási adatok kedvezőek, akkor eresztene mélyebb gyökeret.

Nemrég Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere a Népszabadságnak adott interjúban már előre vetítette, hogy hamarosan történik valami. Oszkó ott azt mondta, hogy nem lehet sokáig halogatni a döntést arról, hogy Bajnai miként képzeli el jövőjét. A volt pénzügyminiszter az MSZP-nek is üzent: jelezte, hogy az időközi választások eredményei - amelyeken szinte kivétel nélkül a fideszes jelöltek nyertek - arra utalnak, hogy a választók a jelenlegi ellenzéki pártokat nem szívlelik sem egyenként, sem összefogva, hanem minőségileg valami újat akarnak.

Az MSZP-ben korábban azzal számoltak, írja a Heti Válasz, hogy Bajnai független miniszterelnök-jelölt lesz, és így lízingelik, maguk mellé állítják, és őt elfogadtatva kötnének szövetséget más ellenzékiekkel. Ám a szocialista párton belül változott a helyzet: egyre erősebb az a nézet, hogy Mesterházy Attila pártelnök legyen a kormányfőjelölt, és úgy gondolják, akár egyedül is legyőzhetik a Fidesz-KDNP pártszövetséget.

A lap információi szerint Bajnai megüzente az MSZP-nek: arra nem vágyik, hogy második Medgyessy Péter legyen, vagyis olyasvalaki, aki győzelemre segíti a szocialistákat, hogy aztán azok utána nem sokkal "felfalják." Bajnai éppen ezért kíván mozgalmat alapítani, hogy a mögötte mutatkozó érdemi támogatottságra hivatkozhasson, és illő szerénységre intse mind a szocialistákat, mint a többi baloldali szervezetet.

A lap forrásai biztosak abban, hogy ha Bajnai számítása bejön, a mozgalom sikeres lesz, akkor az MSZP, az LMP, a Szolidaritás, valamint az SZDSZ egykori elnöke, Fodor Gábor által szerveződő új liberális erőközpont hajlandó lehet beállni a Bajnai-féle olajfa alá, de csak akkor, ha abban a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció nem kap helyet. A kormányoldalhoz húzó Heti Válasz úgy tudja, hogy Bajnai sem számol már Gyurcsánnyal.