Körözött férfi lőtte le magát egy rendőr fegyverével

Vágólapra másolva!
A férfi dulakodás közben szerezte meg az elfogására kiérkezett járőr pisztolyát.
Vágólapra másolva!

Kétrendbeli erőszakos közösülés miatt körözött férfi lőtte magát fejbe az intézkedő rendőröktől megszerzett szolgálati fegyverrel szerdán Budapesten - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Berár Iván, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) főosztályvezetője.

A 40 éves csepeli férfi egy IX. kerületi lakásban bujkált napok óta. A lakás tulajdonosa, egy mozgáskorlátozott nő hívta a rendőröket, mondván: a férfi öngyilkos akar lenni. A helyszínre induló rendőrök balesetet szenvedtek, ezért egy másik járőrpárost rendeltek a helyszínre.

A kiérkező rendőrök szerint a férfi fegyvert tartott a fejéhez, amelyet el akart sütni, ám az beragadt. Az első vizsgálatok szerint az önkívületi állapotban lévő férfi többször töltötte csőre a fegyvert, amely emiatt ragadhatott be. A járőrök el akarták venni a férfi fegyverét, de ő ellenállt, emiatt dulakodás alakult ki. A körözött férfi eközben megszerezte az egyik járőr fegyverét, és fejbe lőtte magát.

Az ügyeletes ügyész megállapítása alapján a rendőri intézkedés jogszerű volt, az orvos szakértő szerint öngyilkosság történt. A BRFK rendkívüli haláleseti osztálya a nyomozást az Országos Rendőr-főkapitánysághoz utalta, mert az intézkedő rendőrök a BRFK állományába tartoznak. A járőröket megrázta az eset, emiatt pszichológusokat rendeltek ki hozzájuk.

Berár Iván azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik járőr fegyverét szerezte meg a férfi, miként azt sem, hogy tudatmódosító szer hatása alatt állt-e.