A Dokk őrei dobhatták a Dunába a Hajógyárin eltűnt fiút

Vágólapra másolva!
A rendőrség megalapozott gyanúja szerint a Dokk nevű szórakozóhely biztonsági őrei bántalmazták és dobták a Dunába azt a fiút, akinek a holttestét tavaly decemberben találták meg a Hajógyári-sziget melletti Duna-szakaszon. A biztonsági őröket őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Vágólapra másolva!

A rendőrség megalapozott gyanúja szerint a Dokk nevű szórakozóhely biztonsági őrei bántalmazták, és dobták a Dunába azt a fiút, akinek a holttestét tavaly decemberben találták meg a Hajógyári-sziget melletti Duna-szakaszon - jelentette be Fülöp Valter, a BRFK bűnügyi helyettese pénteken sajtótájékoztatón. Az emberöléssel gyanúsított biztonsági őröket tegnap őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat. A két férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését.

A 21 éves Haraszti Géza holttestét tavaly december 3-án találták meg a sziget melletti Duna-szakaszon. Akkor közigazgatási eljárás indult, de az ügyet a rendőrség június közepén, a Hajógyári-szigeten található szórakozóhelyek tulajdonosát, V. Lászlót és több rendőri vezetőt érintő korrupciós ügy kipattanása után újra elővette. Fülöp Valter ezt azzal indokolta, hogy ellentmondások merültek fel a korábbi közigazgatási eljárás során, ezért indítottak büntető eljárást.


szólj hozzá: Elfogás a Hajógyári-szigetek

A biztonsági őrök elfogása a rendőrség felvételén

A 21 éves fiú 2011. december 2-án a Hajógyári-szigetre ment szórakozni a barátaival. A rendőrség információi szerint hajnali kettő körül távozott a szórakozóhelyről. A fiú egyik ismerőse a Blikknek korábban azt mondta, Géza a szórakozóhelyen szólt, hogy elmegy a mosdóba. "Nem sokkal később én is a mellékhelyiségbe igyekeztem, de sehol nem találtam. Akkor mondta az egyik lány ismerősünk, hogy látta, ahogy Gézát a biztonsági emberek kilökdösik a helyről" - mondta. A fiú holttestét másnap találták meg a Duna-parton.

Nem kerülhetett magától a vízbe

A nyomozásba bevont fizikus szakértők egyértelműnek tartják, hogy az áldozat önmagától nem kerülhetett a vízbe, tehát bedobták. Az elmúlt 6 hét alatt 12 nyomozó dolgozott az ügyön, végül tegnap hajnalban előállítottak két férifit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy a Dokk szórakozóhelyen belül, illetve az épületen kívül bántalmazták a fiút, majd a Dunába dobták. A két gyanúsított a 24 éves B. Ádám és a 32 éves Z. Alfréd, akiknek feladatuk volt, hogy a szórakozóhelyen a vendégek nyugodt szórakozását biztosítsák. Az [origo] kérdésére Fülöp Valter megerősítette, hogy biztonsági őrként dolgoztak a helyen. Fülöp Valter azt is hozzátette, hogy az áldozat ittas volt.

Ezzel az elfogással még csak az első dominó dőlt le, további gyanúsítottak lehetnek még szabadlábon - mondta Fülöp Valter, aki világossá tette, hogy olyanokra gondol, akik láthatták a bántalmazást, de nem csináltak semmit. Fülöp szerint nekik is ott a helyük, ahol ennek a két gyanúsítottnak. Újságírói kérdésre Fülöp még annyit mondott el, hogy a két őrizetbe vett biztonsági őr arra biztosan nem kaphatott utasítást, hogy a vízbe dobják a fiút. A szórakozóhely előzetes letartóztatásban lévő tulajdonosát, V. Lászlót ebben az ügyben biztosan nem hallgatják ki - mondta.

Két ügyben még nyomoznak

Két másik, szintén a Hajógyári-sziget közeléből eltűnt fiú, Strehó Gergely és Rajnay Zoltán ügyében még tovább vizsgálódnak a nyomozók.

Strehó Gergő barátaival együtt 2006. február 12-én szórakozni indult a Hajógyári-szigeten található diszkóba, de oda már nem érkezett meg. Azóta nincs róla hír. A fiú apja az [origo]-nak azt mondta, az eltűnést hiába próbálták nyomozati üggyé nyilváníttatni, ezt nem sikerült elérniük.

Pár hónappal később, júniusban hasonló módon tűnt el a Hajógyári-szigetről egy másik fiú is. Rajnay Zoltán éjfél után adott magáról életjelet utoljára, amikor mobiltelefonon beszélt meg találkozót a barátjával, aki azonban hiába várta őt. Fél óra múlva már a telefonja is ki volt kapcsolva. A fiú holttestét másfél héttel később megtalálták a Duna partján, a Batthyány tér környékén.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Rajnay Zoltán holttesét a Batthyány tér közelében találták meg 2006-ban

"Azt a fajta nyomozást, amelyet elvártunk volna, borzasztó későn kezdték meg" - mondta az [origo]-nak Rajnay Attila, az elhunyt Rajnay Zoltán testvére. Az ügyben először közigazgatási eljárást folytatott a rendőrség, amelyet végül azzal zárt le, hogy baleset történt, a fiú halálát pedig fulladás okozta. (Az esetkről bővebben ebben a korábbi cikkünkben olvashat.)

A rendőrség júniusban jelentette be, hogy újra elővettek négy olyan ügyet, amelyek összefüggésbe hozhatóak a Hajógyári-szigettel: három holtan talált, és egy eltűnt fiatal ügyét. A négy esetből egy - amelyről a pénteki sajtótájékoztatón nem is tett említést Fülöp Valter - annyiban eltér a többitől, hogy a Sziget-fesztivál idején történt, a vízbe fulladt fiú egy a Belvárosból a Hajógyári-szigetre tartó hajóról ugrott be a vízbe, és a vizsgálat során kizárták az idegenkezűség lehetőségét.

A négy eset közül három viszont azoknak a szórakozóhelyeknek a közelében történt, amelyeknek a vesztegetési ügyben gyanúsítottként őrizetbe vett V. László a tulajdonosa. Bár a rendőrség soha nem hozta összefüggésbe V. László és a rendőri vezetők letartóztatását és a halálesetek aktáinak újranyitását, az ügyeket azok után vették elő újra, hogy V. László és a vesztegetéssel gyanúsított rendőrök előzetes letartóztatásba kerültek.

Az a felelős rendőri magatartás, ha azokat az eltűnési ügyeket, amelyek a Hajógyári-szigethez köthetők, a szervezet leporolja, azaz újra megvizsgálja annak érdekében, hogy ne maradjon nyitott kérdés - mondta kkor Fülöp Valter. "A korábban közigazgatási eljárás keretében lefolytatott ügyekben korlátozottak voltak a hatóság lehetőségei, ezért mi azt mondjuk, hogy minden szálat újravizsgálunk, akkor is, ha végül eredménytelen lesz a nyomozás" - mondta Fülöp.