Orbán az RMDSZ nélkül konzultált a határon túliakkal

Vágólapra másolva!
Több határon túli szervezettel is a nemzetstratégiáról beszélgetett Orbán Viktor miniszterelnök, de ezek közt nem volt ott a romániai magyarok többségét képviselő RMDSZ, és a szlovák-magyar Híd-Most párt sem. Orbán kiállt a román elnök mellett a sorsáról szóló népszavazáson.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn határon túli magyar szervezetek képviselőivel találkozott - közölte a kormány. A találkozón Orbán és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiállt Traian Basescu jelenlegi román elnök mellett, így arra kérték az erdélyi magyarságot, hogy ne menjen el az elnökről szóló népszavazásra.

Basescu sorsáról a román lakosság dönt. A népszavazáson a közvélemény-kutatások alapján az elnök ellen szavazók lehetnek többségben, viszont a referendum csak akkor eredményes, ha a lakosság legalább fele elmegy leadni szavazatát. Így a távolmaradás lényegében a hatalmon lévő elnök melletti kiállást is jelenti.

Orbán Viktor a pénteki találkozón két erdélyi magyar szervezettel is egyeztetett, ugyanakkor nem vett részt a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ), amely a legutóbbi romániai választáson a magyar szavazatok 85 százalékát megszerezte, vagyis a magyarság jelentős többségét képviselik.

A tanácskozáson részt vett a magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt külügyi államtitkár, valamint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Brenzovics László, a KMKSz alelnöke. Nem vett részt a szlovákiai Híd-Most szlovák-magyar párt sem.