Uzsoráscsaládot fogtak el Borsodban

Vágólapra másolva!
100 százalékos kamatra adott kölcsönt egy család rászorulóknak Bánszálláson, a rendőrség hat embert elfogott. Az uzsorások, ha az adósok nem tudtak fizetni, bántalmazták ügyfeleik gyerekeit is.
Vágólapra másolva!

Családi vállalkozásként működött az a hat emberből álló csapat, amely száz százalékos kamatra adott kölcsönt rászorultaknak Bánszálláson, az uzsorások elleni eljárás befejeződött, az ügy vádemeléssel a bíróság elé került - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

A rendőrség tájékoztatása szerint az ózdi uzsorások több rászorultnak száz százalékos kamatra adtak kölcsönt. A havonta felhalmozódó összegek miatt adósságspirálba kerültek az uzsorások ügyfelei, aki nem fizetett, azt életveszélyesen megfenyegették, gyermekeiket bántalmazták. Az ügyet a rendőrség lezárta, az iratokat vádemelési javaslattal küldik meg az ügyészségnek.