A rendőrök után a közterületesek is biciklire pattannak Pesten

Biciklis rendőr, a Készenléti Rendőrség kerékpáros egységének egyik tagja biciklizik a Margitszigeten
Vágólapra másolva!
Egy hónapja járja Budapest forgalmasabb helyeit a Készenléti Rendőrség néhány rendőre biciklin, de hamarosan a közterület-felügyelők is csatlakoznak hozzájuk. A biciklis egységek főleg a zöldterületek - például a Vérosliget - rendjére és tisztaságára figyelnek majd.
Vágólapra másolva!

Közös kerékpáros szolgálatot teljesítenek a fővárosi közterület-felügyelet és a Készenléti Rendőrség munkatársai az idegenforgalmilag kiemelt területeken Budapesten.

Forrás: MTI/Kollányi Péter
Biciklis rendőr a Margitszigeten

Budapest Főváros Közterület-felügyelete azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az együttműködés célja az érintett területek - elsősorban a Városliget - közbiztonságának megerősítése, a zöldterületek épségének megóvása, a köztisztasági és állattartási szabályok betartatása, valamint a közterületek jogszerű használatának, vagyis az árusításnak, behajtásnak és várakozásnak ellenőrzése.

A Készenléti Rendőrség egy hónapja teljesít lovas és kerékpáros szolgálatot, augusztus elejétől pedig szerdánként, csütörtökönként és péntekenként a közterület-felügyelők is csatlakoznak hozzájuk. A közlemény szerint a szervezetnek a korábbi években is volt ilyen járőrszolgálata, a rendőrökkel közös munkától az intézkedések nagyobb hatékonyságát, eredményességét várják.