50 millióért kér tanulmányt a dugódíjról a BKK

Vágólapra másolva!
Közel 50 millió forintért kötött szerződést június végén a Budapesti Közlekedési Központ egy tanácsadó céggel, amely a dugódíj bevezetésének lehetőségeit vizsgálta. Néhány nappal később viszont a parlament leszavazta a fővárosi dugódíjat. A BKK azt írta az [origo]-nak, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavaszi döntése alapján rendeltek tanulmányt a dugódíjról, amely "akkor sem felesleges, ha a következő években nem lesz dugódíj".
Vágólapra másolva!

Még tavasszal írta ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt a pályázatot, amelyben a dugódíj bevezetésének kidolgozására kérnek döntéstámogató tanulmányt. A legutóbbi Közbeszerzési Értesítő szerint a többi között adatgyűjtési és tanulmányírói feladatot a COWI Magyarország Tervező és Tanácsadó Kft. kapta nettó 37 945 000 forintért (ez áfával együtt 48 190 150 forint). A cég feladata például a forgalmi modellezés a dugódíj hatásainak becslésére, "három díjstruktúra" vizsgálata, illetve a "fizetési és ellenőrzési rendszer modelljének bemutatása".

A szerződést a hirdetmény szerint június 28-án kötötte meg a BKK a céggel. Néhány nappal később viszont kiderülti, hogy feleslegessé váltak ezek a tanácsok, mert a parlament leszavazta a fővási dugódíj bevezetéséről szóló törvénymódosítást. Az [origo]-nak a döntés után nyilatkozó budapesti városvezetők szerint a döntés azt jelenti, hogy belátható időn belül, ebben a kormányzati ciklusban nem lesz dugódíj Budapesten.

A dugódíj parlamenti leszavazása után a főváros közleményben tudatta, hogy Tarlós István főpolgármestert és a főváros vezetése valójában nem is ragaszkodott soha ehhez a lépéshez, ezt csak egy megoldási lehetőségnek tartották több másik között. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója pedig néhány nappal ezelőtt a Gazadasági Rádiónak kijelentette, hogy "nincs meg a budapesti dugódíj bevezetésének teljes körű feltételrendszere, ezek hiányában viszont indokolatlan lépés lenne a beszedése".

Nem felesleges a tanulmány a BKK szerint

A BKK azt írta az [origo]-nak, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavaszi döntése alapján készít a BKK megvalósíthatósági tanulmányt a dugódíj bevezetéséről. Habár a parlament időközben leszavazta a dugódíjról szóló törvénymódosítást, a fővárosi rendelet most is hatályos. Így a BKK "folytatja a megkezdett munkát mindaddig, amíg ellenkező értelmű tulajdonosi döntést nem kap" - írta a sajtóosztály. A BKK szerint "ez a munka még akkor sem felesleges, ha a döntés végül az lesz, hogy a következő években nem lesz dugódíj, hisz például a kamerarendszereket erre vonatkozó döntés esetén a ma is meglévő teherforgalmi behajtási rendszer szigorúbb ellenőrzésére tudjuk felhasználni".

A cég feladatairól azt írta a BKK: nem tanácsadásról van szó, hanem "műszaki tervezési és előkészítési munkáról, aminek semmi köze a hagyományos tanácsadáshoz". A BKK hozzátette, hogy eddig nem fizettek a cégnek, mert "a teljesítési határidő év végen van".