Autós üldözés és lövöldözés a Balatonnál

Vágólapra másolva!
Egy Zánka melletti faluig kergetett két fiatal nőt egy szolgálaton kívüli rendőr és egy polgárőr, akik valamit gyanúsnak találtak rajtuk. A két nő megpróbált elmenekülni, majd áthajtottak egy falusi ház kapuján. Eldördült egy figyelmeztető lövés, és kettőt lőtt a kocsira is a szolgálaton kívüli rendőr - tudta meg az [origo] a falu polgármesterétől.
Vágólapra másolva!

Egy kis Balaton-menti faluban, Tagyonban ért véget egy autós üldözés és tört ki lövöldözés kedden hajnalban. Két fiatal nőt üldözött autóval Zánkától a faluig egy polgárőr és egy szolgálaton kívüli rendőr, utóbbi lövéseket is leadott. Az [origo]-nak a falu polgármestere, Steierlein István számolt be a szemtanúk elmondása alapján. A lövöldözésről először a Napló Online közölt hírt, a lapnak nem erősítette meg a történteket Gulyás Ildikó, a megyei főügyészség szóvivője. Csak annyit mondott, hogy a helyszíni szemle kedden délután is tart.

Tagyon polgármestere szerint az eset hajnali három óra körül történt, neki öt óra körül szólt a helyi pinceszövetkezet portása, hogy mentőt és rendőrségi autót lát az egyik falubeli ház előtt.

Steierlein István - hangsúlyozva, hogy a szemtanúktól, illetve a helyszínelést végignézőktől származnak az információi - úgy tudja, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr és egy polgárőr a Ford Mondeójukkal Zánkától kezdve üldözték a két nőt. A két huszonéves nő egy Fiattal távozott hajnalban egy zánkai kisbolt elől, a két férfi valamit gyanúsnak találhatott rajtuk, ezért utánuk eredtek. A nők gyorsítottak, vélhetően megijedtek, mire üldözni kezdték őket.

Tagyon négy kilométerre van Zánkától - mondta a polgármester -, a nők behajtottak az egyik utcába, feltehetően azt gondolták, hogy ott majd nem veszi észre őket az őket üldöző kocsi. Aztán egy zárt fakapun keresztül bementek az egyik ház udvarába. Az őket üldöző autó megállt a ház előtt, a szolgálaton kívüli rendőr befutott az udvarba, és - a szomszédok tudomása szerint - előbb leadott egy figyelmeztető lövést a levegőbe, majd kétszer rálőtt az autóra is, hogy mozgásképtelenné tegye.

A polgármester úgy tudja, az incidensben senki sem sérült meg, az egyik nőnek állítólag egy üvegszilánk vágta meg a kezét. Az ijedségen kívül tehát testi bajuk nem esett, egyiküket mégis elvitte a mentő. A rendőrséget és a mentőt a szolgálaton kívüli rendőr hívta ki, a polgármester arról nem tud, hogy bármelyik nőt letartóztatták volna.

Összeszaladt a környék a lövések hangjára, de az nagy riadalmat nem keltett, a tagyoniak gyorsan megnyugodtak - mondta az [origo] kérdésére a polgármester. Hozzátette, tudomása szerint a falubeliek körében azért felháborodást keltett az eset. Nem tudják ugyanis, hogy a civilben lévő rendőr részéről mennyire volt megalapozott, és nem elhamarkodott cselekedet az akció: ha két nő van egy autóban, akkor miért kell fegyvert elővenni, és használni is. "Nem tudjuk hová tenni, hogy ez miért történhetett" - fogalmazott Steierlein.