Négy drogdílert kaptak el az Ozorai Fesztiválon

2012.08.10. 14:58

Négy kábítószer-kereskedőt és 39 fogyasztót állított elő a rendőrség csütörtök az Ozorai Fesztiválon. A nagyszabású akcióban 448 rendőr és NAV-os vett részt, akik többek között marihuánát, hasist és kokaint foglaltak le. Az országos kapitány felmentette a sárbogárdi kapitányt, és belső vizsgálatot indított a Fejér megyei kapitányságon.

Ahogy arról beszámoltunk, nagyszabású akciót hajtott végre a rendőrség több más hatósággal együtt csütörtökön délután, öt perccel két óra előtt az Ozorai Fesztiválon. Az akcióban 448 fő vett részt, többek között a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség, a Katasztrófavédelem, az ÁNTSZ, a NAV és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken sajtótájékoztatón. 

Az akció a Nemzeti Védelmi Szolgálat több hónapos operatív felderítésének az eredménye volt, amelynek során összesen 304 személy ellen intézkedtek - mondta el a szóvivő. A rendőrség 39 kábítószer-használót állított elő, két személyt közveszély okozásának gyanújával, mert gázspray, vipera és nyolc centiméteres kés volt náluk.

A Fejér Megyei Rendőrkapitányság négy drogdílert vett őrizetbe, előzetes letartóztatásukról a napokban dönt a Fejér Megyei Bíróság. Egy fővel szemben alkalmaztak testi kényszert, őt a székesfehérvári kórház pszichiátriájára szállították, mert kábítószeres befolyásoltság alatt állt.

A fesztiválon a rendőrség és a NAV munkatársai összesen 2,5 kilogramm marihuanát, 25 csomag meszkalint, 40 darab extasy tablettát, 50 gramm hasisgyantát, 5 gramm kokaint és további jelentős mennyiségű, jelenleg még nem azonosított kábítószergyanús anyagot, valamint kábítószer adagolásához, terjesztéséhez, fogyasztásához szükséges eszközöket foglaltak le.

Forrás: YouTube/Ozora Festival
Kép az Ozorai Fesztivál 2011-es hivatalos filmjéből

Garamvölgyi László azt is bejelentette, hogy az akcióval összefüggésben az országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül visszavonta a sárbogárdi rendőrkapitány megbízatását, a Fejér megyei rendőrségen pedig belső vizsgálatot kezdeményezett. A fesztiválon jogszerűen rendőrök is részt vettek, de azt vizsgálják, hogy jelentettek-e a drogokról.

Piros lufi volt a jel

A fesztivál résztvevői nagyrészt külföldiek voltak, de a nemzetiségüket nem árulta el a szóvivő, aki szerint az Ozorai Fesztivált Közép-Európa legbiztonságosabb drogpartijaként reklámozták. A szóvivő szerint a fesztiválon a drogokat a magyar árak másfél-kétszereséért árulták, például egy gramm kokain a 13 ezer forintos magyarországi ár helyett a fesztiválon 25 ezer forintba került.

A rendezvényen egy külön drogutcában lehetett a különböző kábítószereket megvásárolni, itt lakókocsik álltak, ezekre volt kiírva, hogy hol mit lehet kapni - mondta. "Amikor a rendőrök megjelentek, a szervezők egy piros léggömb felengedésével jelezték egymásnak a razziát" - mondta a szóvivő. A fesztiválról azt mondta, hogy az idén is az igardadpusztai völgyben, egy 50 hektáros területen rendezték meg, ugyanolyan beléptető kapuk, nagyszínpad és sátrak vannak itt is, mint bármelyik zenei fesztiválon. A szervezők lovas járőrökkel biztosították a helyszínt, és a völgyben saját egészségügyi szolgálat is működött, hogy ha valaki túladagolja magát, akkor ott helyben lássák el, és ne kelljen kórházba vinni - részletezte Garamvölgyi.

Az összehangolt akcióban összesen hat drogkereső kutya vett részt, négy a készenléti rendőrségtől és kettő a NAV-tól. A rendőrség szerint a drog mennyiségét mutatja, hogy a töménység miatt többször pihentetni és cserélni kellett a kutyákat. A vámosok összesen félmillió forint jövedéki bírságot szabtak ki a helyszínen.

"Vége az illegális drogpartiknak" - jelentette ki Garamvölgyi, de hozzátette, hogy a fesztivált nem zárták be, ebben ugyanis a helyi jegyző az illetékes.

(Cikkünkben korábban tévesen az szerepelt, hogy a rendőrség 41 embert állított elő, és nyolc embert vettek őrizetbe. A tévedésért olvasóink elnézését kérjük.)