Kilenc rendőrfőkapitányt váltott le Pintér

2012.08.14. 17:11

Tizenhárom megyei rendőr-főkapitányság vezetésében lesz változás szeptember 1-jétől - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a rendőrség átszervezésével megbízott Papp Károly miniszteri biztos. Kilenc kapitányság vezetője mellett több bűnügyi igazgató is távozik. Papp Károly az országos rendőrfőkapitány általános helyettese lesz.

A megyei főkapitányságok többségében - tizenhárom szervezetnél - lesz vezetőváltás szeptember 1-jétől - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a rendőrség átszervezésével megbízott miniszteri biztos. Papp Károly elmondta: a lecserélt vezetők között vannak bűnügyi igazgatók és kapitányságvezetők is.

A miniszteri biztos szerint összesen kilenc megyei kapitányság élére kerül új vezető, a leváltott főkapitányok közül ötnek - a Fejér, a Hajdú-Bihar, a Heves, a Pest és a Somogy megyeinek - indoklás nélkül vonta vissza megbízását a belügyminiszter.

Elbocsátani Papp Károly szerint ugyanakkor senkit nem bocsátottak el: van, akit áthelyeztek és más pozíciót kapott, például a Terrorlehárítási Központnál (TEK) kapott állást, van, akit a belügyminisztériumba rendeltek külszolgálatra való felkészülésre, és van, akit rendelkezési állományba helyeztek. 

Papp Károly elmondása szerint az elmúlt napokban Pintér Sándor és Hatala József országos rendőrfőkapitány beszélt az érintettekkel, akik a felkínált beosztásokat egyformán elfogadták.

Papp Károly bejelentette azt is, hogy szeptember közepéig felülvizsgálják a húsz leggyengébben teljesítő rendőrkapitányság tevékenységét, és szeptember közepétől lecserélhetik a vezetőiket.

Újságírói kérdésre, hogy a rendőri korrupciós üggyel összefüggésben vannak-e a személycserék, Papp Károly úgy reagált, hogy "oksági összefüggés a vezetőváltások döntő többségében nincs".

Az [origo] további kérdésére, hogy akkor mely esetekben van és milyen összefüggés, a miniszteri biztos a választ kikerülve csak annyit mondott, hogy "az átszervezéseknél a szervezetet vezetők munkájának értékelése volt döntő".

A további személyi változásokat sorolva Papp Károly elmondta, hogy ő maga az országos rendőrfőkapitány általános helyettese lesz szeptember 1-jétől. Az országos rendőrfőkapitány-helyettes Balogh János rendőr dandártábornok lesz.

Az ORFK-n ugyancsak szeptember 1-jétől kiemelt életellenes ügyeket felderítő egységet hoznak létre, amelyet Petőfi Attila fog vezetni.