Rátámadtak egy ellenőrre a 3-as metróban

Vágólapra másolva!
A Deák téri állomáson egy férfi úgy fellökött egy ellenőrnőt, hogy az hanyatt esett, és a fejét is beütötte, kórházba kellett vinni. A támadó utas elmenekült, még keresik. 
Vágólapra másolva!

Reggel hat óra előtt 5 perccel ismét bántalmaztak egy ellenőrt a 3-as metró Deák Ferenc téri állomásának peronján - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Az utas úgy fellökte az ellenőrnőt, hogy a lökés után hanyatt esett, beütötte a fejét, és a szemüvege is eltört.

A támadó utast a többi ellenőr és a biztonsági őrök is megpróbálták a helyszínen visszatartani, mégis sikerült elmenekülnie, a férfit jelenleg is keresik.

A megsérült nőt a mentők a helyszíni ellátást követően kórházba szállították további kivizsgálás céljából.