Nem a kormány nyújtja be a javaslatot a regisztrációról

Vágólapra másolva!
Nem a kormány, hanem egy vagy több képviselő nyújtja majd be a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvényt, és a kormány megfontolja, kéri-e az alkotmánybírósági normakontrollt - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics arról is beszélt, hogy a tervezett előzetes feliratkozás döntő részben nem a járási hivatali rendszerben működne, és megfontolják, alkalmazzák-e a mozgóurnás rendszert a feliratkozásnál.
Vágólapra másolva!

Képviselői indítványként nyújthatják be az előzetes regisztráció bevezetéséről szóló javaslatot - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.

"Én úgy gondolom, hogy ez egy olyan képviselői indítvány lesz, akár többen is adják be, amely az Országgyűlés működésére, illetve az Országgyűlés megválasztására vonatkozik, következésképpen nem kormányindítványként, hanem képviselői indítványként fog bekerülni" - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Arra a kérdésre, hogy a kormány kér-e majd előzetes normakontrollt az ügyben, Navracsics Tibor azt mondta: ha ilyen döntés születik, akkor minden további nélkül. "Rajtam nem fog múlni" - jegyezte meg.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fidesz vezetése még tavaly ősszel vetette fel, hogy előzetes regisztrációhoz - az újabb megfogalmazás szerint feliratkozáshoz - kössék a választási részvételt. Ez azt jelenti, hogy míg eddig a népesség-nyilvántartásban szereplő valamennyi választásra jogosult automatikusan felkerült a választási névjegyzékbe, és részt vehetett a választáson, addig a jövőben ezt csak az tehetné meg, aki egy meghatározott időpontig felveteti magát a névjegyzékbe. A feliratkozást elmulasztó állampolgárok nem szavazhatnak. Információnk szerint aggódnak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, hogy alkotmányellenes a választási regisztráció.

Nem csökken a legitimáció

A miniszter hangsúlyozta, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a politikailag vagy pártpolitikailag érzékeny témákban a miniszterelnök tudatos döntése alapján "hátrébb lép", nem dönt politikai kérdésekben, hanem a kodifikációt végzi. "Ami elkészül a választási eljárással kapcsolatban, az a politikai döntéshozó testületek elé kerül, részben a Fidesz elnöksége, részben pedig a parlament és már a pártok is meg fogják vitatni, mi azt fogjuk kodifikálni, amely a többségi akarat lesz" - közölte.

Navracsics Tibor arra a felvetésre, nem tart-e attól, hogy az előzetes regisztráció miatti alacsony részvétel okán csökken a következő kormány legitimációja, azt mondta: egyrészt nem biztos abban, hogy kevesebben szavaznak majd, másrészt pedig szerinte a legitimáció "nem darabszámtól függ". Úgy értékelte, hogy egy 36 százalékkal vagy 51 százalékkal megválasztott kormány hatásköre, legitimációja nem kisebb, mint egy 80 százalékkal megválasztotté. "Erre ugyan hivatkoznak politikusok, mert van benne valami, a közhangulat, a népszerűség, de a demokrácia szempontjából azonos a legitimáció" - jelentette ki.

Megfontolják a mozgóurnázást

A Magyar Nemzet szerdán azt írta, hogy a kormány tervei szerint elsősorban a választási irodákban lehetne feliratkozni a 2014-es országgyűlési választásokra, és indokolt esetben akár mozgó ügyintézési rendszer is segítheti az előzetes feliratkozást.

A lapnak arra a kérdésére, hogy a járási hivatalok kapnak-e majd bármilyen szerepet a választási feliratkozás rendszerében, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elmondta: elképzeléseik szerint a választási intézményrendszer - ahogy eddig, úgy a jövőben is - a választókerületekhez igazodna, és döntő részben nem a járási hivatali rendszerben működne. Az [origo] korábban azt írta, hogy a kormány azt tervezi információink szerint, hogy feliratkozni a választást megelőző 55. napig lehet majd, a jelentkezést pedig a helyi választási iroda székhelyén minden munkanapon, az irodához tartozó további településeken pedig legalább heti két alkalommal kellene lehetővé tenni a választóknak.

"Annyi bizonyos, ha előírjuk a választópolgárok feliratkozását, akkor az államnak meg kell szerveznie, hogy mindenki a lehető legegyszerűbben intézhesse azt" - mondta a miniszterelnök-helyettes. A lapnak arra a kérdésre, hogy a feliratkozásnál alkalmaznák-e a választásoknál megismert mozgóurnás rendszert, Navracsics Tibor úgy fogalmazott: "el kell gondolkoznunk ezen a lehetőségen is".