Bezárattak egy belvárosi bárt

Vágólapra másolva!
Nem felelt meg az építési szabályzatnak, ezért bezárattak egy bárt a Párizsi utcában.
Vágólapra másolva!

Bezárattak egy V. kerületi éjszakai bárt péntek este, mert a helyiség kirakati része és bejárata nem felelt meg a hatályos építési szabályzatnak - közölte Rónaszéki László, a kerület jegyzője vasárnap.

A jegyző elmondta, hogy a Párizsi utcai mulató üvegfelületeit átláthatatlan fóliával tapasztották le, ami szabályellenes. Az önkormányzat felszólította a bár vezetését, hogy változtassanak, amit az általuk kért határidő-módosításon belül nem tettek meg, így a bezárás mellett döntöttek.

Rónaszéki László azt is elmondta, hogy azóta végeztek néhány változtatást az épületen, amit újra meg kell vizsgálni, a bezárás pedig a probléma megoldásáig szól.