Belebukott az államvizsga-botrányba a TF dékánja

Vágólapra másolva!
Lemondott a TF dékánja az államvizsgák körül kipattant botrány miatt. Tóth Miklós három diákot, köztük a fideszes Lasztovicza Jenő fiát az egyetem szabályait megszegve engedett államvizsgázni.
Vágólapra másolva!

A felmentését kérte a TF dékánja szerdán, Tóth Miklós a Semmelweis Egyetem rektorának jelezte, hogy a zavartalan szeptemberi tanévkezdés érdekében otthagyja a pozícióját - közölte az egyetem. Szél Ágoston elfogadta a dékán lemondását. A Semmelweis Egyetem rektora augusztus 6-i hatállyal függesztette fel Tóth Miklós dékán vezetői megbízását, egyidejűleg Mandl József professzor személyében rektori biztost nevezett ki a kar élére. Az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indított belső vizsgálatot augusztus 28-án a rektor kiterjesztette.

Július végén befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával tettek feljelentést ismeretlenek, mert állításuk szerint csak a dékán segítségével tudott testnevelő-edző szakos diplomát szerezni három fiatal. A feljelentés szerint a diákoknak több jegyük hiányzott, amiket a dékán csak az államvizsga után vitt fel a tanulmányi rendszerbe. Az egyik diák a fideszes képviselő, Lasztovicza Jenő fia. A képviselő szerint a fia csak a túlbonyolított rendszer áldozata.