Nem kért védettséget Gyurcsánynak az USA

Vágólapra másolva!
Az USA budapesti nagykövetsége tagadta, hogy Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP védelme érdekében kilincselt volna a kormánynál. Ezzel Lázár János államtitkárnak mondtak ellent, aki csütörtökön azt állította , hogy az amerikaiak immunitást próbáltak elérni Gyurcsány számára.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok nem avatkozik bele Magyarország belügyeibe, és az amerikai kormány nem kérte a magyar hatóságoktól, hogyan járjanak el konkrét ügyekben - közölte a budapesti amerikai nagykövetség csütörtökön. Az amerikai diplomácia ezzel Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár korábbi kijelentésére reagált, aki azt mondta: az USA megpróbált védelmet, immunitást kérni a szocialista pártnak.

"Mint azt sok alkalommal közöltük: nem avatkozunk bele a (magyar) belügyekbe" - közölte a nagykövetség. Hozzátették: "téves azt sugallni, hogy az Egyesült Államok kormánya olyan kéréssel fordult a magyar hatóságokhoz, hogy lépjenek fel vagy ne lépjenek fel ebben az ügyben". "Amit több ízben hangsúlyoztunk, az a jogállamiság és a bírói függetlenség fontossága" - tartalmazza az amerikai állásfoglalás.

Lázár Jánostól, a Miniszterelnökséget vezető államtitkártól csütörtökön egy fővárosi sajtótájékoztatón kérdezték meg, hogy Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból nehezedett-e a kormányra nyomás, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök ellen ne induljon eljárás, ne legyenek elszámoltatva. Lázár a kérdésre azt válaszolta: "igen, természetesen volt ilyen kérdés, nyomás, tájékozódás és olyan befolyásolási kísérlet, amely arról szólt, hogy a szocialista párt kapjon védelmet, immunitást".

Az amerikai nagykövetség emlékeztetett arra, hogy idén januárban közölte: munkatársaik rendszeresen találkoznak kormánytisztviselőkkel, politikusokkal, elemzőkkel és a civil társadalom képviselőivel, hogy minél jobban megértsék az országos és nemzetközi jelentőségű ügyeket, ez a diplomaták munkája. Az amerikai nagykövetség számos ügyben kért információt és statisztikákat a Legfőbb Ügyészségétől is, "ugyanúgy, ahogy sok más kormányhivataltól és nem kormányzati szervezettől is kértünk tájékoztatást és számadatokat" - közölte akkor a nagykövetség.