Letöltendőt kapott a társát lelövő vadász

Vágólapra másolva!
A nyugdíjas férfit több mint egy év fogházbüntetésre ítélték, amiért tavaly májusban gondatlanságból lelőtte vadásztársát. A vádlott a bíróság előtt azzal védekezett, hogy valami eltéríthette a lövedékét, így következhetett be a tragédia.
Vágólapra másolva!

Nem jogerősen egy év négy hónap letöltendő fogházbüntetéssel sújtotta a Szigetvári Városi Bíróság hétfőn azt a vadászt, aki tavaly májusban Teklafalunál halálosan megsebesítette az egyik társát egy vadászaton.

A bíróság N. Árpádot halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben és magánokirat-hamisításban találta bűnösnek. A nyugdíjas férfi a büntetés felének letöltése után feltételesen szabadlábra bocsátható, de öt évig nem vadászhat, nem szervezhet vadászatot, és ki kell fizetnie az ellene indított büntetőeljárás mintegy félmillió forintos költségét.

A baleset még tavaly májusban történt. N. Árpádot azzal bízta meg a baranyai Teklafaluhoz közeli terület gazdája, hogy szervezzen vadászatot, megelőzendő a nagyobb vadkárt a közeli kukoricaültetvényben, amit a vaddisznók gyakran látogattak. A férfi a hajtáson véletlenül lelőtte a későbbi sértett vizsláját, de a vadászatot ennek ellenére folytatták. A baleset akkor következett be, amikor N. Árpád és a sértett is elhagyta azt a helyet, amelyet előzetesen megbeszéltek, de ezt nem tudatták egymással. A szervező vaddisznót látott egy tőle huszonkét méterre lévő bokorban, és célzott lövést adott le rá, de a társát találta el. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

N. Árpád az eljárás során azzal védekezett, hogy a lövedékét valami eltéríthette, így következhetett be a tragédia. A bíróság szerint a férfi többszörösen megszegte a vadászatra vonatkozó szabályokat: nem volt képesítése társas vadászat szervezésére, és az időpontot előre nem jelentette be. Egy kivétellel a résztvevők nem viseltek láthatósági mellényt, nem részesültek balesetvédelmi oktatásban a vadászat előtt. A férfi nem készített hajtástérképet számukra, és nem történt meg a lőirányok, tilos lőállások kijelölése sem. A vadászat olyan bokros területen történt, ahol célzott lövést nem lehetett biztonságosan leadni, a foglalkozásra vonatkozó szabályok pedig egyértelműen rögzítik, hogy lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizáróan felismeri.