Nem volt szabályos az SZDSZ beszámolója, 56 milliót kell visszafizetnie

Vágólapra másolva!
Nem tudott elszámolni egy 56,5 millió forintos adomány törvényszerűségével az SZDSZ - derült ki az ÁSZ legfrissebb ellenőrzéséből. A parlamentből kikerült pártnak elvileg vissza kellene fizetnie az összeget az államkasszába, de erre nem sok az esély. A SZDSZ ugyanis 2010-ben már enélkül is körülbelül 800 millió forintos tartozást halmozott fel, és hiába hajthatná be rajta az állam adók módjára a tartozást, a pártnak nincs erre elegendő vagyona, 2011-ben mindössze 3,2 millió forintos bevételről számoltak be. Egy 4,3 millió forintos támogatás ügyében az ügyészség is vizsgálódik.
Vágólapra másolva!

Sajtótájékoztatón számoltak be kedden az ÁSZ munkatársai az SZDSZ és pártalapítványa, a Szabó Miklós Alapítvány 2009-es és 2010-es gazdálkodásának vizsgálati eredményeiről. A szervezet ugyanis nem tudott megfelelően elszámolni egy 2010-ben kapott, 56,5 millió forintos adománnyal és az alapítványnál is több szabálytalanságot találtak.

Horváth Balázs felügyeleti vezető elmondta: a törvényhozásból kiesett pártokra általában is jellemző, hogy nem teszik közzé beszámolóikat, vagy nem megbízható, valótlan adatokat közölnek, a számvevőszék azonban csak az ügyészség és a közvélemény figyelmét tudja felhívni a törvénytelenségekre.

Az ÁSZ korábban javasolta például, hogy a bíróság szüntesse meg az adott pártot, ha az hat hónapon belül nem tesz eleget beszámolási kötelezettségének, de azt is kezdeményezték, hogy más gazdálkodó szervezetekhez hasonlóan, egy bizonyos értékhatár felett legyen kötelező könyvvizsgáló, illetve képesített könyvelő alkalmazása, a párttörvény pedig a számviteli törvénnyel összhangban, átláthatóan és elszámoltathatóan határozza meg a beszámolás rendjét.

Horváth Balázs szerint az SZDSZ csak úgy fogadhatta volna el ezt a támogatást, ha bizonyítja: az adományozó alapítvány nem részesült közvetlen költségvetési támogatásban, ugyanakkor az SZDSZ a vizsgálat során ezt nem tudta igazolni, ezért az összeget most vissza kell fizetnie a központi költségvetésbe.

Az ÁSZ munkatársa szerint a helyzetet nehezíti, hogy a szabad demokraták 2010-ben már enélkül is körülbelül 800 millió forintos tartozást halmoztak fel. (Ennek 60 százaléka ingatlanvásárlásokhoz kapcsolódó adósság. A párt 2008-ban ugyanis húsz ingatlan vásárlásához vett fel 415 millió forintos kedvezményes hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFG) jelzálogjog bejegyzésével, a bank azonban 2010-ben felmondta a hitelszerződést, mivel az SZDSZ az előző év júliusa óta nem tett eleget fizetési kötelezettségeinek. )

Horváth Balázs szólt arról is: az állam adók módjára hajthatná be az SZDSZ tartozását, de a pártnak nincs erre elegendő vagyona, 2011-ben pedig mindössze 3,2 millió forintos bevételről számoltak be, ezért kétséges, hogy az összeg megérkezik-e a kincstár számlájára.

Veress Tiborné ellenőrzésvezető elmondta: az SZDSZ 2010-es beszámolójában nem tüntette fel ingatlanvásárlásaihoz kapcsolódó 58 millió forintos kamattartozását sem, emellett valótlan adatokat tartalmazó bizonylattal próbált igazolni egy 4,3 millió forintos támogatás kifizetését, ami miatt az ÁSZ az ügyészséghez fordult, az ügyet pedig jelenleg a rendőrség vizsgálja.

Veress Tiborné ismertette a Szabó Miklós Alapítvány 2009-2010-es beszámolójáról készült jelentést is, amelyből kiderül például, hogy az SZDSZ pártalapítványának egy 25 ezer forintos támogatást kell visszafizetnie az államnak, mivel azt jogszerűtlenül készpénzben fogadták el.

A számvevőszék a parlamentből kikerült pártok ellenőrzése során gyűjtött tapasztalataikat a jelenlegi országgyűlési képviselőknek is eljuttatja, hogy azt az új pártfinanszírozási törvény, várhatóan őszi tárgyalása alatt hasznosítani tudják.