Vágólapra másolva!
Nyolc év börtönt kapott az a mindszenti férfi, aki tavaly nyáron részegen megverte a barátnőjét. A nő koponyasérüléseket szenvedett, és többhetes orvosi kezelés után meghalt.
Vágólapra másolva!

Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a mindszenti férfit, aki úgy megverte korábbi barátnőjét, hogy többhetes kórházi kezelés után elhunyt.

A háromszor büntetett, nyolc osztályt végzett, segédmunkásként dolgozó 38 esztendős Horváth Sándor 2010 májusában ismerkedett össze a későbbi sértettel. Szerelmi viszony alakult ki köztük, de kapcsolatukat - italozó életmódjuk miatt - gyakori veszekedések jellemezték. A féltékenykedő vádlott többször is bántalmazta a nőt, aki végül visszaköltözött édesanyjához.

2011. július 9-én a sértett édesanyjával italozott egy mindszenti sörözőben, majd elindultak egy ismerősükhöz. A vádlott odament a házhoz, a szobába lépve becsmérelni kezdte a nőt, hajánál fogva rángatta, többször megütötte, amikor pedig a földre zuhant, rugdosni kezdte. A férfi a lánya védelmére siető anyát és a házigazdát is megütötte.

A sértett anyja elszaladt segítségért, majd rendőrt hívott. A járőrök végül az anyja házában találták meg a sértettet és a vádlottat, ahova a férfi az ajtót berúgva jutott be. A nő azt mondta a rendőröknek, nem történt semmi, nem sérült meg, de a járőrök mégis orvost hívtak hozzá, majd amikor elveszítette eszméletét, a mentőket is riasztották.

Az életveszélyes állapotban lévő sértettet előbb a szentesi kórházba, majd a szegedi klinikára szállították, ahol koponyaműtétet hajtottak végre rajta. A sértett többhetes orvosi kezelés után július 30-án meghalt.