Kiadják a fekete sereg volt vezérét Magyarországnak

Vágólapra másolva!
A márciusban tényleges életfogytiglani börtönre ítélt Magyar Róbertet kiadják a spanyol hatóságok Magyarországnak, erről döntött első fokon a spanyol bíróság.
Vágólapra másolva!

A két ország közötti kiadatási eljárás alapján az eljáró elsőfokú spanyol bíróság elrendelte Magyar Róbert kiadatását Magyarország számára - írta a rendőrség honlapján.

Magyar Róbertet nemzetközi körözés alapján fogták el Marbella városában augusztus végén; azzal vádolták, hogy a fekete sereg nevű bűnszervezet vezetőjeként ő adott megbízást az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal megölésére. A gyilkosságot 2003. augusztus 27-én követték el Budapesten, egy III. kerületi játékterem előtt.

A fekete sereg volt vezetőjét szeptember 1-jén tartóztatta le a spanyol rendőrség. A férfit a gyilkosság vádja mellett további gyilkossági kísérlettel, fegyverbirtoklással, zsarolással és egyéb bűncselekményekkel gyanúsítják.

Márciusban Magyart másodfokon is tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla. A férfi szökésben volt, de annak ellenére is kiadták Magyarországnak a spanyolok, hogy ott is eljárás indult ellene.