Egy nő is benne lehet a hajléktalangyilkosságban

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint egy hajléktalan nő szemtanúja volt, ahogy meggyilkolják a II. kerület erdős részén élő szintén hajléktalan nőt, de nem hívott rendőrséget, és nem is segített az asszonynak.
Vágólapra másolva!

Újabb embert, egy szintén hajléktalan nőt hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök a baltával meggyilkolt hajléktalan nő ügyében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

A rendőrségre csütörtök reggel érkezett egy bejelentés, amely szerint nyoma veszett egy 63 éves hajléktalan nőnek a II. kerület egyik erdős részén, ahol egy hajléktalanközösség él. A nyomozók kiszálltak a helyszínre, és kérdezősködni kezdtek. Az egyik, 50 éves hajléktalan férfi a kihallgatása közben ellentmondásba keveredett saját magával. Nem sokkal később pedig bevallotta, hogy megölte az idős asszonyt egy baltával, a holttestet pedig elásta. A férfit őrizetbe vették. A szóvivő pénteki közleménye szerint az indíték vélhetően anyagi haszonszerzés volt. A férfi a kihallgatásán már tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Csütörtök este az üggyel összefüggésben segítségnyújtás elmulasztás miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy másik hajléktalant is. A 40 éves nő szemtanúja volt a bűncselekménynek, de nem hívott segítséget, a hatóságokat nem értesítette a történtekről - mondta a szóvivő. A rendőrség indítványozta a két gyanúsított előzetes letartóztatását.