Megköszönte Líbia a szabadságharcosok magyarországi gyógyítását

Vágólapra másolva!
Háláját fejezte ki Líbia, amiért Magyarországon kezeltek több a líbiai háborús sebesültet. Magyarország tíz sebesült ellátását vállalta magára, augusztus közepéig további 68 sérültet már a líbiai állam költségén kezeltek itthon.
Vágólapra másolva!

Martonyi János külügyminiszterhez intézett szóbeli jegyzékben fejezte ki a budapesti Líbiai Gazdasági és Kereskedelmi Kapcsolatok Irodája az ország köszönetét Magyarországnak és az egészségügyi dolgozóknak, amiért segítették a líbiai háborús sebesültek budapesti gyógykezelését - közölte kedden a Külügyminisztérium.

Április végén tíz líbiai sérült érkezett Budapestre, miután Martonyi János tavaly decemberben líbiai látogatása alkalmával felajánlotta, hogy sebesülteket fogadnának Magyarországon, és a magyar állam tíz sérült gyógykezelését vállalja térítésmentesen. Augusztus 18-ig további 68 sebesültet láttak el, az ő ellátásuk költségeit a líbiai állam fedezte.

A líbiai olajvagyonból finanszírozott gyógyturizmus sok országban visszaélésekbe torkollt, de Magyarországon egyelőre elmaradtak a nagy botrányok. Volt ugyan, aki lőtt seb helyett a bibircsókját kezeltette Budapesten, a líbiai illetékesek annak idején megígérték, hogy minden ki lesz fizetve. http://www.origo.hu/itthon/20120713-vanszorogva-indult-be-a-libiai-sebesultbiznisz-magyarorszagon.html