A légi mentők kimaradtak a béremelésből

Vágólapra másolva!
Felháborodtak, és nem értik a légi mentők, hogy ők miért nem részesülnek az egészségügyieknek járó béremelésből, míg a földi mentést végző kollegáik megkapták a juttatást - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Kimaradtak az egészségügyieknek járó béremelésből a légi mentők - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. Magyarországon a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. felel a légi mentésért. A cég a magyar állam tulajdona, az alapítói-tulajdonosi jogokat az Országos Mentőszolgálat főigazgatója gyakorolja.

A napilap szerint a dolgozók felháborodtak, és érthetetlennek tartják, hogy ők nem részesülnek a pluszpénzből, míg a földi mentést végző kollegáik megkapták a juttatást.

Augusztusban csaknem 86 ezer egészségügyi dolgozó kapta kézhez a béremelést. Az érintettek januárig visszamenőleg egy összegben kapták meg a pénzt, azóta pedig minden hónapban az emelt összegű fizetést folyósítják a számukra.

A légi mentőkön kívül mások is kimaradtak a pluszpénzből. Az első kormányzati döntéskor ilyenek voltak például a háziorvosok és a védőnők, ők azonban nemrég megkapták az emelést.