A francia tinikre emlékszik, a nokiásdobozt sosem látta Hagyó

2012.09.14. 15:58

Kineziológiai kezelésre járt Gödöllőre, tejüzemben dolgozott, iskolás lányokkal barátkozott, és gyalogtúrákon építette kapcsolatait - Hagyó Miklós feltárta személyes titkait 120 oldalas vallomásában.

Minden vádat tagadott a kecskeméti bíróságon a BKV-ügyben Hagyó Miklós, aki újra és újra elmondta, hogy egész életében minden jogszabályt betartott. A bűnszervezet irányításával és 1,5 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolt volt budapesti főpolgármester-helyettes 120 oldalas vallomást írt, amelyben a BKV működésének részletes ismertetése mellett az életéről is beszámol, a vallomásban megjelennek a számára fontos helyszínek és események is, így például Gödöllő, a Hévízi-tó és a Szent István-vándorlás, amelyre általában politikus barátai is elkísérték.

Hagyó Miklós a vallomása elején az életéről mesél: a középiskola elvégzése után a jászberényi tejüzemben dolgozott, és közben a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Karára járt. Kiemelte, hogy a diákbizottság titkára volt, amiért a diplomaosztón külön díjazták is, de azt is megemlítette, hogy később Gyöngyösön egyetemi kutatásokban, tudományos publikációkban is részt vett.

Fontos volt a vándorlás

Miközben Hagyó a vallomásban nem győzi hangsúlyozni, hogy mindig a jogszabályok betartásával dolgozott, arra is kitér, mekkora traumát okozott neki, hogy büntetőeljárások indultak ellene. "Azt gondolom, életem végéig feldolgozhatatlan élmény az előzetes letartóztatásom elrendelése, valamint annak kilenc hónapig történő meghosszabbítása."

A vallomásban Hagyó leírja, hogyan alakult ki barátság közte és a BKV-ügy ötödrendű vádlottja, Lelovics Ottó között. "Ötödrendű vádlottal való viszonyom munkakapcsolatnak indult, és csak 2009-re alakult át barátivá, köszönhetően annak, hogy 2008 augusztusában együtt túráztunk a Szent István-vándorláson, majd 2009-ben a Hunyadi-túrán Erdélyben. Látva szakmailag magas színvonalú munkáját, a főpolgármester-helyettesi kinevezésemet követően megkerestem, hogy tudásával segítse a kabinetet" - mondta.

Balogh Zsolt BKV-vezér azt állította, hogy ezekhez a túrákhoz valamennyi fővárosi közcég vezetőjének csatlakoznia kellett. Hagyó szerint ez nem igaz, a túra nyílt volt, amelyhez bárki csatlakozhatott, nem volt kötelező részt venni rajta, de hozzáteszi, hogy 2008 nyarán a BKV Baloghot megelőző vezérigazgatója, Antal Attila is velük tartott. Hagyó úgy emlékszik, hogy Balogh Zsolt annak ellenére folytatta a túrát, hogy ő megbetegedett, és három napig otthon maradt.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Hagyó Miklós egy kiránduláson

Kineziológus a rendkívüli munkateher ellen

Hagyó másként emlékszik arra a gödöllői találkozóra is, amelyen Balogh Zsolt vallomása szerint 15 millió forint kenőpénzt kapott. Hagyó szerint Balogh akkor - 2008 márciusában - már többször is találkozni akart vele, hogy a BKV helyzetéről tárgyaljanak, de neki zsúfoltak voltak a napjai, és nem tudott időpontot adni neki, hogy az irodájában találkozzanak. Végül Balogh újbóli kérésére felajánlotta az első hétvégéjét, "hiszen tudtam, hogy ebben a felfokozott hangulatban, sztrájkfenyegetettségben egy mindössze 18 napja megválasztott vezető kérését nem utasíthatom vissza". Hagyó szerint azért éppen Gödöllőt választotta a találkozó helyszínéül, mert a "rendkívüli munkateher miatt" kineziológiai kezelésen vett részt, és az akkori barátnőjét látogatta meg a városban. Hagyó szerint szó sem volt 15 millió forint kenőpénzről, Balogh azért akart találkozni vele, mert tőle kért tanácsot ahhoz, hogy a 4-es metró ügyében készülő európai uniós pályázat sikeres legyen.

Forrás: MTI/Beliczay László
Balogh Zsolt és Hagyó Miklós egy tárgyaláson

"A megbeszélt időpontban, emlékezetem szerint március 8. napján negyedrendű vádlott eljött Gödöllőre. Mivel azonban én aznap is egészségügyi kezelésen vettem részt, ami után nem éreztem jól magam, és nem akartam nyilvános helyre menni, azt javasoltam negyedrendű vádlottnak, hogy jöjjön fel a barátnőm lakására" - magyarázza Hagyó, aki szerint a barátnője, Krisztina teát is főzött nekik. "Határozottan kijelentem, nem örültem annak, hogy a nagyon kevés szabadidőmet, amelyet a kedvesemmel tölthettem volna, munkára fordítottam, de az adott körülmények között nem volt más lehetőségem" - mondta Hagyó. "A legkategorikusabban kijelentem, hogy nem volt IV. rendű vádlott irányába soha olyan kérésem, hogy részemre évente adjon át 15 millió forintot" - jelentette ki.

Francia kislányokkal Hévízen

Hagyó másként emlékszik arra a 2008 nyarán történt napra is, amelyen Balogh szerint együtt úszkáltak a 41 napos Szent István-vándorlás egyik állomásán a Hévízi-tóban. Balogh azt vallotta, hogy Hagyó a tó közepén igazolta vissza neki, hogy megkapta az első 15 millió forintját. "A hévízi fürdőben, ha jól emlékszem, a jegyvásárlástól a fürdő elhagyásáig nem tartózkodtunk többet, mint egy órát. Arra is emlékszem, hogy nagyon-nagyon fáradt voltam, hiszen addigra már közel 200 kilométert gyalogoltunk, így a lépcső alján leültem a meleg vízben, és hosszasan beszélgettem két osztálykiránduláson itt lévő, középiskolás francia kislánnyal" - írta erre Hagyó.

"Megjegyzem sem családi, sem baráti körömben nem található olyan ember, aki engem valaha is fürödni látott volna természetes vízben, ugyanis fiatal koromban épp a Hévízi-tóban ért egy olyan traumatikus élmény, ami miatt azóta természetes vizekben nem úszom, sőt bemenni is csak maximum térdig vagy derékig érő vízbe vagyok hajlandó" - részletezte, miért nem bent be a vízbe.

"Határozottan kijelentem, hogy én sem Hévízen, sem máshol, sem IV. rendű vádlottnak, sem másnak nem mondtam olyat, hogy a Synergon Nyrt.-től, vagy más cégtől egyetlen forintot is átvettem volna, ilyen ugyanis soha nem történt" - mondta a volt főpolgármester-helyettes. "Soha senkinek, sem a negyedrendű vádlottnak, sem másnak, sem Gödöllőn, sem máshol, sem 2008 tavaszán, sem máskor, nem adtam olyan utasítást, hogy részemre pénzt adjon át" - mondta Hagyó Miklós, aki egyúttal tagadta azt is, hogy nokiásdobozban vett volna át 15 millió forintot a volt BKV-vezértől.

Hagyó Miklós a héten két napon át, a napsütés elől többször is árnyékba húzódva olvasta fel vallomását a Kecskeméti Törvényszéken. A bizonyítási eljárást szeptember 18-án folytatja Hadnagy Ibolya bírói tanácsa, akkor az elsőrendű vádlott zár alá vett vagyonáról tárgyalnak. A perben szeptember 20-án hallgatják ki Mesterházy Ernő másodrendű vádlottat. A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. A vádhatóság Hagyó Miklóst bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntettével vádolja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK