Még idén önálló tényállás lesz a családon belüli erőszak

Vágólapra másolva!
Az emberierőforrás-miniszter egyeztetett a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, a Fidesz női tagozatának képviselőivel és LMP-s képviselőkkel. Valószínűleg párkapcsolati erőszak lesz a családon belüli erőszak tényállása, és hamarosan feláll egy munkacsoport, amely kidolgozza a részleteit.
Vágólapra másolva!

A kormány tervei szerint még az idén benyújtják azt a javaslatot, amelynek értelmében a párkapcsolati erőszak önálló tényállás lehet a büntető törvénykönyvben. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az után beszélt erről, hogy szombaton egyeztetett a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, Halász Pálmával, a Fidesz női tagozatának képviselőivel és LMP-s képviselőkkel.

A tárcavezető sajtótájékoztatón elmondta, bíznak abban, hogy az Országgyűlés megszavazza a kapcsolati erőszakot önálló büntetőjogi tényállássá minősítő javaslatot. Tájékoztatása szerint megállapodtak abban, hogy kezdeményezik egy munkacsoport felállítását, amelyben az igazságügyi miniszter, a belügyminiszter, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, az ombudsmani hivatal, illetve a Halász Pálma által javasolt civil szervezetek közösen dolgozzák majd ki az önálló büntetőjogi tényállás részleteit.

Hétfőn még lemosta a parlamenti napirendről a témát, péntekre azonban meggondolta magát a Fidesz frakciója, és mégis támogatja, hogy önálló bűncselekmény legyen a családon, kapcsolaton belüli erőszak. A fideszes képviselőnők fellázadtak a párt ellenállása miatt, elmentek Orbán Viktorhoz is. Rogán Antal pénteken azt mondta, százezer asszony nem tévedhet. Nagy felháborodást váltott ki Varga István fideszes képviselő, amikor a hétfői parlamenti vitában arról beszélt, hogy inkább szüljenek a nők, és akkor nem lesz erőszak.

"Talán vissza kellene állítani a családnak, a gyermekvállalásnak a rangját és szerepét. Talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, és elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak" - mondta Varga.

Az [origo] később telefonon kereste meg a képviselőt, aki annyit mondott: sajnálja, ami történt, annál is inkább, mert szerinte "Jeruzsálemtől New Yorkig mindenki erről beszél".

A témával foglalkozó civil szervezetek szerint Magyarországon ma minden ötödik nőt érint a családon belüli erőszak valamilyen formája, a témában készült legutóbbi hazai kutatás szerint hetente legalább egy nő, havonta egy gyermek hal meg családon belüli erőszak miatt. Jogvédő szervezetek tavasszal már elérték, hogy a kormány vegye be az azóta már elfogadott, jövőre hatályba lépő új Btk. tervezetébe az "együtt élők közti lelki bántalmazás" elnevezésű bűncselekményt.

Bár ezt a javaslat vitájának elején Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára is jelentős eredménynek értékelte, a javaslat vitája során végül kihúzták a szövegből. A kormánypárti képviselők szerint azért, mert nem volt egyértelmű, hogy pontosan mi számított volna bűncselekménynek.