Havi 100 ezret is kaphat, aki ingázik

Vágólapra másolva!
A kormány döntött a naponta 100 kilométernél többet ingázók lakhatási támogatásáról, a rendelet októbertől lép életbe. 18 hónapon keresztül havi akár 100 ezer forintot is kaphat az, aki bruttó 279 ezernél kevesebbet keres, és utólag bemutatja az albérletről vagy a rezsiről szóló számlát.
Vágólapra másolva!

Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára csütörtökön. A pályakezdőknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél azonban ezt a feltételt nem vizsgálják

A lakhatási támogatás maximum 18 hónapra adható, ha a lakóhely és a munkavégzés helye legalább 100 kilométerre van egymástól, illetve akkor is, ha a távolság ennél kevesebb, de a tömegközlekedéssel az utazás ideje naponta a 6 órát meghaladja.

A lakhatási támogatás összege hathavonta változik: az első hat hónapra 100 ezer, a másodikra 60 ezer, a harmadikra 40 ezer forint támogatás adható, amelyből a bérleti díj és a rezsiköltség finanszírozható, számlával igazolva - mondta az államtitkár.

Hozzátette, ha a család együtt költözik, és többen is jogosultak a támogatásra, akkor magasabb az összeg. Amennyiben a családból ketten jogosultak lakhatási támogatásra, akkor az összeg 150, 90 és 60 ezer forint. Ha három vagy több jogosult is van egy családon belül, akkor 200, 120 és 80 ezer forintra emelkedik az egyes periódusokra adható támogatás összege. A döntést minden esetben a lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltség hozza meg mérlegelés után.

279 ezernél kevesebbet kell keresni

Támogatás akkor is kérhető, ha nem a munkavégzés szerinti településen, hanem annak vonzáskörzetében sikerül csak albérletet találni. A lakhatási támogatáshoz legalább hat hónapra szóló, heti 20 órát elérő munkaviszonyt vagy közalkalmazotti jogviszonyt kell igazolnia a kérelmezőnek. A támogatás megállapítását a munkába lépés előtt kell kérni. További feltétel, hogy az igénylő bruttó havi jövedelme nem haladhatja meg a minimálbér háromszorosát (ez idén 279 ezer forint)

Ha lejár a 18 hónap, akkor a támogatást 36 hónap elteltével lehet csak ismét igényelni. Azonban ha a támogatásban részesülő elveszíti az állását, de 30 napon belül új állást talál, akkor folyamatosan kapja tovább a már megítélt juttatást.

Több ezer igénylőre számítanak

Czomba Sándor a kormány döntését a Magyarországon rendkívül alacsony munkaerő-mobilitással indokolta. Ha pedig a megkeresett jövedelem döntő részét lakhatásra kell felhasználni, akkor ez a mutató nem is fog javulni - tette hozzá. Kérdésre válaszolva az államtitkár úgy vélte, ezres nagyságrendű lehet azok száma, akik igényelnék a támogatást, és főleg a keleti országrészből, Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Nógrád megyéből számítanak arra, hogy élni fognak ezzel a lehetőséggel a munkavállalók. Az [origo]-nak korábban nyilatkozó ingázók ugyanakkor azt tanácsolták, inkább költözzön, aki tud, mert nem lehet megszokni a napi ingázást.

Az erre szánt keret összegéről nem nyilatkozott, azt mondta, az attól függ majd, hogy mekkora igény jelentkezik a támogatásra. Hozzátette, hogy a kormány nyitott arra, hogy a keretet az igényekhez igazodva bővítse. A kormányrendelet október elsején lép hatályba.