Fidesz-közeli földekre bukkant Ángyán József

Mezőgazdaság, földmunka, termőföld, agrártámogatás, traktor, szántás
Vágólapra másolva!
A Baranya, Borsod és Fejér megyei földterületek bérbeadását vizsgálta Ángyán József fideszes képviselő, volt vidékfejlesztési államtitkár. A Népszabadság által ismertetett legújabb jelentése szerint a helyben lakók csak a földek negyedét nyerték el, a legnagyobb területek "Fidesz-közeli érdekeltségekhez" kerültek, több száz hektárt nyert a belügyi államtitkár egyik rokona vagy a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének volt kampányfőnöke.
Vágólapra másolva!

Az állami földhaszonbérleti szerződéseken száz hektárnál nagyobb földterületet a pályázók 21,2 százaléka nyert, övék lett a földek 81,7 százaléka - állapította meg Ángyán József volt államtitkár Baranya, Borsod és Fejér megyére kiterjedő vizsgálata, amelynek eredményeit a Népszabadság ismertette.

A lap azt írta, a földterületek bérbeadásának gyakorlatáról készült jelentésből kiderül, hogy az egybefüggő nagyobb területek, több száz hektáros birtokok nagy része "néhány Fidesz-közelinek mondott érdekeltséghez került". Az Ángyán-jelentés ugyanis azt állapította meg, hogy a legnagyobb földterületeket a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének egykori kampányfőnöke, a belügyi államtitkár unokatestvérének férje vagy éppen Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester nyerte.

A földügyekkel foglalkozó volt vidékfejlesztési államtitkár 264 nyertes pályázatot vizsgált meg apró részletességgel, felderítve a mögöttük megbújó gazdasági érdekeltségeket, esetleges személyi összefonódásokat. A vizsgálat a 2012. július 15-i állapotokat tükrözi. Ángyán szerint kevés kiválasztott osztozhatott hatalmas területeken, miközben a maradék kicsi területeket sokak között dobták szét, a statisztika javítása érdekében.

A nyertes pályázók fele a területek 4,2 százalékán "volt kénytelen osztozkodni" Ángyán szerint. Az elemzés szerint a nyertes pályázók között a helyben lakók aránya 29,9 százalék volt, az elnyert földterületek arányában pedig mindössze 25,4 százalék jutott a helyben lakóknak.

Ángyán József ez év elején azért mondott le a vidékfejlesztési államtitkári posztról, mert - mint egy később kiszivárgott levelében fogalmazott - "zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok", "maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák" és "állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók" koalíciója ellehetetlenítette a családi gazdaságok megerősítése érdekében végzett munkáját.