Schmitt Pál akkor is elvállalta volna az államfői megbízatást, ha előre tudja, min megy majd keresztül - a volt államfő erről a Hot! magazinnak adott nyilatkozatában beszélt. Schmitt Pál azt mondta, nehezen halad a felülvizsgálati kérelme a doktori címét visszavonó Semmelweis Egyetem ellen, de az új doktori iskolát elkezdte, most cikkeket kell írnia, amelyeket majd szakfolyóiratokban publikál.

"A körülményekhez képest jól vagyok lelkileg. Van egy angol közmondás: ne sírj, ha valami elmúlt, inkább mosolyogj, mert megtörtént. Valahogy így gondolkozom én is" - idézi a Hot! magazin Schmitt Pált, aki április 2-án mondott le hivataláról, miután kiderült, hogy plagizálta a doktori értekezését. Az egyetem szenátusa március 29-én vonta vissza doktori címét.

Schmitt Pál kijelentette, nem a plágiumügy miatt mondott le, hanem azért, mert megosztotta az embereket. A volt államfő azt is mondta, hogy a Semmelweis Egyetem elleni felülvizsgálati kérelme folyamatban van, de elég nehezen halad, holott szerinte biztosan tudják, hogy nem volt joguk elvenni a doktori címét, ehhez csak a bíróságnak lett volna joga. Schmitt Pál a lemondása bejelentésekor is erre hivatkozva minősítette etikátlannak és jogszerűtlennek az egyetem szenátusának döntését, amely ellen felülbírálati kérelmet nyújtott be, és bírósági felülvizsgálatot is kért.

Schmitt Pál az interjúban arról a korábbi vállalásáról is beszélt, amely szerint PhD-dolgozat írásába kezd, miután megfosztották húsz évvel ezelőtt szerzett kisdoktori címétől. Most azt mondta: elkezdte az iskolát, publikálnia kell szakfolyóiratokban, most ezeket a cikkeket írja. 

Arra is kitért, hogy jelenleg Pesthidegkúton lakik a feleségével egy bérelt lakásban, ahová a lányai és az unokái közelsége miatt költöztek. A volt államfő irodája június közepén közölte, hogy Schmitt Pál - az ország gazdasági helyzetére tekintettel - nem kíván élni törvényben biztosított lakáshasználati jogával.